HAON Sziréna

2011.08.07. 19:33

A haza igaz fiaiként harcoltak a Bocskai csata megemlékezésén

Álmosd- Bihar diószeg - Milyen drága, véren vett halál árán megvett haza volt nekünk valaha egy- egy domb, hídfő, erdő vagy major- fogalmazta meg a múlt században Karácsony Sándor.

Álmosd- Bihar diószeg - Milyen drága, véren vett halál árán megvett haza volt nekünk valaha egy- egy domb, hídfő, erdő vagy major- fogalmazta meg a múlt században Karácsony Sándor.A Határ menti Hajdú Hagyományőrzés uniós programja keretében a fejedelemre Bocskai Istvánra és győztes hajdúira az egykori győztes csata helyszínén, a Nyúzóvölgyben ezrek emlékeztek augusztus 7-én, vasárnap. Az érmelléki református egyházmegye széles társadalmi összefogással, hatodik alkalommal rendezte meg vallási és művelődési- történeti népünnepélyét. A magyar nemzet kiemelkedő személyiségeinek - Bibó István, Karácsony Sándor, Liszt Ferenc- születésnapjára emlékezve, életútját bemutató előadások hangzottak el. A nemzetközi kézműves kiállítóvásár színes kavalkádja mellett tépei, bihardiószegi, derecskei debreceni, hajdúböszörményi néptáncegyüttesek, a Szélrózsa Néptáncegyüttes Földesi lakodalom című népi játékának részletei, egyéb hagyományőrző közösségi programok szórakoztatták a népes közönséget. A sokszínű szórakoztató műsor után ismét csatazajtól, ágyúk dörejétől vált hangossá a határ Az egykori csatatéren, a nagy csordakút közelében lovas és gyalogos hajdú vitézek, kopjás lovasok csaptak össze az osztrák hadsereg sziléziai lovasokból, gyalogságból és tüzérekből álló csapatával az Érmellék dombjai között, Álmosd- Diószeg határában.

 

Bocskai csatájára emlékeztek a bemutatón

 

Az 1557-ben született Bocskai István a hajdúkkal szövetkezve e helyszínen vívott csatában 1604 október15- én aratott győzelmet Belgiojoso hadvezér egyik hadoszlopán.

Az egykori csatát idéző hadtörténeti érdekességű bemutatón és emlék ünnepélyen a magyar történelem e nagy eseményére, a fiataloknak példaképként, a mai összefogás szükségességét hangsúlyozva a haza egykori igaz fiaira igehirdetésében Csűry István a Királyhágó melléki Református Egyházkerület püspöke, Rákosi Jenő az érmelléki református egyházmegye esperese és Gellért Gyula lelkipásztor emlékezett, majd főhajtással és koszorúkkal tisztelegtek az egykori harcosok emléke előtt a csatatéren álló emlék sziklánál.

 

HBN- Péter Imre

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!