HAON Sziréna

2011.08.24. 07:30

Méltatlan helyen koptatjuk Debrecen címerét?

Debrecen -  Augusztus elején már beszámoltunk arról, hogy megsérült Debrecen címerét ábrázoló főtéri mozaik, melyet napokon belül helyreállítottak. Most az ügy újabban a Napló levelező fórumán, az Agorán került felszínre, ahol többen sérelmezik, hogy méltatlan helyet kapott az alkotás.

Debrecen -  Augusztus elején már beszámoltunk arról, hogy megsérült Debrecen címerét ábrázoló főtéri mozaik, melyet napokon belül helyreállítottak. Most az ügy újabban a Napló levelező fórumán, az Agorán került felszínre, ahol többen sérelmezik, hogy méltatlan helyet kapott az alkotás.

Több nagyrendezvényen láttam, hogy a címert - amit már rengetegen megcsodáltak, valamivel kevesebben csúszkáltak és bicikliztek rajta - korláttal elkerítették. Most 21-én jártam arra, nem volt körbekerítve. A virágágyások viszont igen, ebből gondolom, hogy 20-án sem volt ott semmiféle korlát  - írja az egyik levelező.

A helyszínen járva láthattuk, hogy egy átlagos napon is sokan sétálnak át, vagy éppen tekernek át biciklivel a címeren, amely miatt természetesen nem hibáztathatjuk az utca emberét, hiszen a tér részét képező alkotáson való közlekedést nem tiltja semmi.

Videó a helyszínről – Így „használjuk” a mozaikot!

A mozaikot közelebbről megszemlélve látható, hogy az alkotáson megtalálható minden, ami egy téren előfordulhat, kezdve a rágógumi maradvánnyal, sörösüveg darabbal, cigaretta csikkel, egészen a galambürülékig. 

 

Nézze meg képeket!

Teljes mértékben egyetértek azokkal, akik úgy vélik, hogy Debrecen címere ne a földön legyen, hogy bárki taposhassa azt. Amikor elhelyezték jelenlegi helyére, már akkor fel voltam háborodva, hogy ugyan kinek jutott eszébe, hogy azt a földre tegyék. Őszintén remélem, hogy ez a téma nem záródik le a szokásos módon és a debreceni közgyűlés is napirendi pontba helyezi – írja az egyik panaszos az Agorán.

 A fórumon végezetül a következő elvárásokat fogalmazták meg a mozaikkal kapcsolatban: legyen a város központjában, legyen kiemelt helyen, védhető legyen az állaga és legyen éjjel és nappal a maga méltóságában bárki által megtekinthető.

Többen arra jutottak, hogy a címer kiemelésével megoldódhatna a mozaik  sorsa, mivel a levélírók szerint  ezzel méltóképpen meg lehetne óvni a tér gyöngyszemét. 

Ha a korábban odatett rácsok nem zavarták az esti táncparádét - senki sem panaszkodott ezek miatt - akkor a csöndes hétköznapokon még kevésbé lenne útban a megemelt mozaik és senki nem zsörtölődne, hogy ezután nem lehet csúszkálni és biciklizni egy műalkotáson, ami egyébként Debrecen jelképe is egyben – vetették fel az Agorán.

Ugyanezen fórumon Varga Lászlótól, a Városfejlesztési főosztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a mozaik elhelyezésével, többek között azokat az évszázados hagyományokat kívánták követni, melyre az ókori Ravennában is láthatunk jó példát, hiszen a városcímer itt is hasonlóan van elhelyezve. Mozaikot nagyon sok esetben kifejezetten járófelületként használták(ják). 

A síkból történő enyhe kiemelés, mely nem gátolja a közlekedést, éppen a figyelem felkeltését szolgálja mindamellett, hogy a fent említett hagyományoknak is megfelel. Megítélésünk szerint a műalkotások épségének érdekében, így ezen alkotás felett is kellő figyelemmel gondoskodik a Polgármesteri Hivatal – tette közzé Varga László, főosztályvezető.

HAON

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!