HAON Sziréna

2011.08.10. 18:35

Új munkahely lehetőségek Hajdú-Bihar megyében

Balmazújváros - Amint azt a szerdai számban már megírtuk, folyamatban van a strandfürdő kivitelezése. Emellett számos, fontos turisztikai lépést tervez a város.

Balmazújváros - Amint azt a szerdai számban már megírtuk, folyamatban van a strandfürdő kivitelezése. Emellett számos, fontos turisztikai lépést tervez a város.

Idén egészségcentrummal, diszkóval, illetve ifjúsági és közösségi házzal gazdagodnak a helyiek, de a jövőben kilátásba helyezték a Német Kisebbségi Önkormányzat részére kialakítandó közösségi házat is.

A Semsey Kastély rekonstrukciója

Mint megtudtuk, a város csaknem 400 millió forintos uniós támogatást nyert a Semsey Kastély rekonstrukciójára. A

négyszázötven millió forintos összköltségű beruházás során nemcsak megújul a kastély, hanem funkciót is kap, ami új

munkahely lehetőségeket ad a városban.

Virágzó kisváros

Itt foglal majd helyet többek között a Tourinform iroda, de emellett kiállitó terem, galéria, kutató szoba, képtár, rendezvényterem és internetkávézó is helyet foglal majd. A fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy az itt élő közösségek, a város lakói és az ide érkezők megérezzék, itt, a hortobágyi puszta közelében egy élhető,  "virágzó kisváros" áll, melyet Balmazújvárosnak hívnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!