HAON Sziréna

2011.10.02. 12:24

Idősek napja Mezősason

Mezősas - Ebben az évben is folytatják azt a szép hagyományt a településen, amikor megrendezték az idősek napját. Október elsején, szombaton került sor az ünnepségre, amikor nemcsak a szép korúakról emlékeztek meg, hanem állampolgársági eskütétel is volt.

Mezősas - Ebben az évben is folytatják azt a szép hagyományt a településen, amikor megrendezték az idősek napját. Október elsején, szombaton került sor az ünnepségre, amikor nemcsak a szép korúakról emlékeztek meg, hanem állampolgársági eskütétel is volt.Az ünnepség első eseménye a község zászlójának felvonásával kezdődött a polgármesteri hivatal előtt.

Ezután a népes ünneplő közönség átvonult a település sportcsarnokába. A községi ünnepség első részeként az ünnepélyes állampolgársági eskütétel következett. Ezúttal Mezősas településen huszonnyolcan, Dr. Könyves-Balázsházi Ella polgármester szavai után megilletődve mondták az eskü szövegét és vehették át az oklevelet, mely az új állampolgárságot bizonyítja.

 Ajándékokkal kedveskedtek

Ezután a község polgármestere Dr. Könyves-Balázsházi Ella szólt a megjelent mezősasi szép korú lakossághoz, majd az ünnepség díszvendége, Dr. Vitányi István, országgyűlési képviselő is köszöntötte őket. Az ünnepség egyik megható pillanata volt, amikor a polgármester asszony, és a másik díszvendég, Dr. Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, ajándékokkal kedveskedett a községben élő 50 illetve 60 éves házassági évfordulójukat ünneplőknek. Szabó Elek és neje 60 éve kötöttek házasságot, míg Balogh László és neje, valamint Balogh Sándor és neje 50 éve kötötték össze életüket.

Ezután a kerek születési évfordulót ünneplők köszöntése következett. Köszöntötték:

a 70 éves Bozsódi Sándort, Kiss Eleknét,

a 75 éves Hegyi Zoltánnét, Bagdi Lászlót, Fejes Mártonnét, Kiss Dezsőnét

a 80 éves Lázár Endrénét, Tipanucz Eleket, Kiss Dezsőt, Komáromi Eleket, Furulyás Sándornét, Medgyesi Rezsőt, Vekerdi Józsefnét

a 85 éves Somi Gyulánét, Nyilas Sándornét, Szabó Eleket, Sarkadi Károlyt, Szepesi Mihálynét és Kőrösi Lajosnét

 

Örvendetes volt tapasztalni, hogy e kis községben milyen sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy magas kort érnek meg.

Ezután a község civil szervezetének hölgy tagjai egy gyönyörű keringőt adtak elő az idősek köszöntésére.

Az ünnepség ebéddel folytatódott, majd a meghívott zenészek szórakoztatták az időseket. A tombolahúzás és a nagymama sütije verseny után jó hangulatban beszélgettek, nótáztak a mezősasi idősek a jól sikerült rendezvényen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!