HAON Sziréna

2011.10.22. 11:47

„Újra átvérzik a seb” Nyíracsádon

<strong></strong>Nyíracsád - A nyírségi település, valamint a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola közös ünnepi megemlékezésére október 21-én délelőtt került sor a helyi művelődési ház nagytermében.

Nyíracsád - A nyírségi település, valamint a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola közös ünnepi megemlékezésére október 21-én délelőtt került sor a helyi művelődési ház nagytermében.A vendégeket Sándor Edit intézményvezető köszöntötte, majd a Himnusz közös éneklését követően dr. Bódizs Zoltán, a debreceni Szent József Gimnázium igazgató helyettesének ünnepi gondolatait hallgathatták meg az ünneplők.

Legyünk sebgyógyítók

- Miért is fontos a magyarság számára 1956? A történelem folyamán mindig van valami, ami megsebződik. Ez a seb, ahogy nagy költőnk, Pilinszky János fogalmaz, maga az Isten. A seb újra és újra átvérzi a történelem szövetét. Az a mi feladatunk, hogy sebgyógyítók legyünk. Ezt a feladatot mi magyarok már számtalanszor teljesítettük, a történelem folyamán számtalanszor megálltuk a helyünket. Csak úgy, mint 1956-ban, amikor fellobbant a szabadság lángja. Az egykori 56-os fiatalok azt üzenik felénk, hogy érezzük meg mindig, mit vár el tőlünk a hazánk, és az a magasabb rend, ami megengedte, hogy megszülessünk – fogalmazott dr. Bódizs Zoltán.

Az ünnepi köszöntő után a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola tanulói Kiss Józsefné pedagógus vezetésével szívszorító jelenetekkel idézték az 55 évvel ezelőtti eseményeket, majd az Eördögh Forgó néptánc együttes mutatta be forradalmi koreográfiáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!