HAON Sziréna

2012.01.08. 14:59

Kevesebb lesz a nyugdíjas

Debrecen - A nyugdíjkorhatárt betöltve nyugdíjukat élvezők és vállalkozóként még dolgozók esetében a szabályok nem változtak.

Debrecen - A nyugdíjkorhatárt betöltve nyugdíjukat élvezők és vállalkozóként még dolgozók esetében a szabályok nem változtak.

De aki eddig korhatár előtti nyugdíjat (korengedményest, korkedvezményest, rokkantságit stb) kapott, s annak összegét vállalkozóként végzett munkáva egészítette ki, annak érdemes lesz alaposan elolvasni a levelet, amelyet a nyugdíjfolyósító a napokban postázott, vagy postáz a címére. Ebből ugyanis megtudhatja, hogy a státusa átminősül: mostantól nem nyugdíjasnak, hanem korhatár előtti ellátottnak nevezik. A változás számára aligha hoz előnyt, hiszen ezentúl nem lesz jogosult semmilyen kedvezményre (például utazásira sem) ami a nyugdíjasokat megillette, de a változásnak a csekélyebb része. Letaglózóbb rádöbbenni, hogy mennyivel kell ezentúl több járulékot fizetnie, ha meg akarja tartani a vállalkozását. A hivatal levele pontosan tájékoztat a részletekről, de azt már tőlünk is megtudhatja, hogy az eddigi havi 5100 forint egészségügyi hozzájárulás helyett - alapfokú végzettséggel dolgozva - miminimum 49 ezer 407, középfokúval 57 ezer 375 forintot kell fizetnie - természetesen havonta. Ha a bevallott jövedelme meghaladja a minimálbért, akkor a járulék összege is emelkedik. HBN-SZK

Valóban mosolyogtató, amikor egy negyvenegynéhány éves, életerős férfi nyugdíjasnak mondja magát (egyébként teljes joggal), mert, ha például katonai pályán dolgozott, úgy szolgálati nyugdíjjal vonulhatott vissza.

Természtesen nem akar tétlenül megöregedni. Létrehoz tehát egy vállalkozást, és - leróva a legutóbb havi 5100 forint egészségügyi hozzájárulást - kedve és tehetsége szerinti jövedelemmel egészítheti ki a nyugdíját. A kevésbé szerencsések kevésbé jól fizető állásokból váltak hasonlóan fiatalon munkanélkülivé, s reménytelenségükben - olykor nem éppen jogszerűen - rokkant nyugdíjasok lettek. Sokuknak csupán 30-40 ezer forint jár ilyen címen, így ők, a megéhetés érdekében váltak kényszervállalkozóvá (őstermelő, biztonsági őrö, kulcsmásoló, autószerelő, takarító stb). Sokféle példát sorolhatnánk még a korhatár előtti nyugdíjakra.

A parlament tavalyi döntése azonban alapvető változást hoz az életükben: amíg ugyanis el nem érik a születési évük alapján meghatározott nyugdíjkorhatárt, addig nem lesznek nyugdíjasok, csak korhatár előtti ellátottak. Természetesen továbbra is kapják az eddigi összeget, csak már nem nyugdíj, hanem ellátás címen. Ha pedig emellett vállalkozóként dolgoznak, akkor legalább a minimálbérre vonatkozó mértékben meg kell fizetniük az összes kötelező járulékot: egyéni és társas vállalkozók esetében (betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság stb) 10 százalék nyugdíjjárulékot, valamint a 8,5 százalék egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot. A nyugdíjjárulék alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapja havonta legalább a minimálbér másfélszerese. Továbbá a vállalkozót, illetve a vállalkozást (közkereseti társaság, bt., kft., közös vállalat, egyesülés, ügyvédi iroda, közjegyzői iroda stb) 27 százalék szociális hozzájárulási adó is terheli, ezen adó alapja legalább a minimálbér 112,5 százaléka.

Amikor a példánkban szereplő emberek elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt és folytatják a vállalkozói tevékenysgéüket, újra elég lesz megfizetniük a kis összegű (2012 januártól 6390 forint) egészségügyi hozzájárulást. Ekkor kérhetik akár az öregségi nyugdíj ismételt megállapítását (hozzáadva az utóbb munkával töltött éveket), de, ha annak összege nem haladja meg a korábban megállapított rokkantsági, korengedményes stb. nyugdíjuk összegét, akkor választhatják az utóbbit.

 

Minimálbérrel számolva apfokú végzettség esetén 93 ezer forint középfokú végzettséggel 108 ezer forint

 

A nyugdíjjárulék alapja a minimálbér. 10 százaléka nyugdíjjárulék = 9 ezer 300 forint 10 ezer 800 forint

A 8,5 százalék egészségbiztosítási járulék alapja a minimálbér másfélszerese = 11 ezer 858 forint 13 ezer 770 forint

A 27 százalék szociális hozzájárulás alapja a minimálbér 112,5 százaléka = 28 ezer 249 forint 32 ezer 805 forint

 

Összesen: 49 ezer 407 forint 57 ezer 375 forint

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!