HAON Sziréna

2012.01.28. 09:31

Közös hagyományőrzés a Magyar Kultúra Napján Nagyrábén

Nagyrábé - Közösen ünnepelték a Magyar Kultúra Napját a helyi és a furtai hagyomány őrzők.

Nagyrábé - Közösen ünnepelték a Magyar Kultúra Napját a helyi és a furtai hagyomány őrzők.

A furtai Juhász Erzsébet Hagyomány Őrző Egyesület furtai hímzéssel készült textíliáinak kiállítása adta az alkalmat arra, hogy bensőséges ünnepséggel köszöntsék a Magyar Kultúra Napját a Nagyrábén.

Kocsis Csaba a helyi művelődési ház igazgatója bevezetőjében méltatta a Himnusz születésnapjának jelentőségét, majd nemzeti imádságunk közös eléneklésére kérte a szép számban megjelent érdeklődőt a csütörtök esti rendezvényén kezdetén. Az vendéglátó intézmény vezetője a maga  részéről magyar irodalom, a helyi Pávakör a magyar népdal avatott tolmácsolásával köszöntötte a vendégeket.

A furtai vendégek részéről a kiállítást nyitó Bíró Miklósné felidézte az egyedi szegfű központú motívumkinccsel dolgozó egyre elismertebb hímzések történetének jelentős állomásait. A személyes ismeretség közvetlen élményeinek hatásait is elismerve méltatta az elődök és alapítók Juhász Juli, és Juhász Erzsébet iskolát teremtő munkáját.     

A történelmi távlat a közel két évszázadot tekintett át. A legrégibb darabok között szinte kizárólag fehér alapanyagot, batisztot, házivásznat és gyolcsot találunk, fehér pamuthímzéssel. 1880 körül jelenik meg a kék surcvászon fehér pamuthímzéssel, mely egyes, főleg férfiruhadara­bokon a harmincas évek közepéig elterjedt, illetőleg megtalálható. 1920 körül kezd elterjedni a fehér alapon piros paniuthímzés, majd 1935 körül négy-ötféle szín, a piros, zöld, kék, sárga és a tüzes rózsaszín használata.

Az ismertetőből megtudtuk, hogy a furtai hímzések lehetnek férfiruhákon, női ruhákon, alkalmi textíliákon, használati tárgyakon, lakást díszítő elemeken.

Továbbá azt is, hogy a helyi hagyományok ápolását ma fontos feladatnak tartják Furtán, s ennek érdekében működik a hímző szakkör, és a citera zenekar is mely a Művelődési Ház keretében szervezetten gondoskodik a motívumkincs megismertetéséről a helyi hímzésminták propagálásáról, amely Nagyrábén is nagy sikert aratott és már a megnyitóra is szépszámú érdeklődőt vonzott

Korponai Sándor

(Mellékelt fotón a nagyrábéi Pávakör magyar népdalokat énekel, háttérben a furtai hímzések.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!