HAON Sziréna

2012.03.15. 13:44

Megemlékezés Brüsszel árnyékában

Debrecen - A megyei huszárbandérium lovasainak felvonulásával, és a Szeradás együttes ünnepi műsorával kezdődött a március 15-ei ünnepségsorozat a Petőfi téren.

Debrecen - A megyei huszárbandérium lovasainak felvonulásával, és a Szeradás együttes ünnepi műsorával kezdődött a március 15-ei ünnepségsorozat a Petőfi téren. A napos, de szeles időjárásban pár százan állták körül az 1848-as forradalom lánglelkű költőjének szobrát, melynek tövébe több tucat kézzel festett kiszászlót szúrtak a gyerekek. Innen a tömeg a helyőrség fúvószenekara vezetésével gyalogolt át a Kossuth térre, ahol már több százan várták a menetet, így a főtéri ünnepség kezdetére legalább ezren gyűltek össze. (Ez a szám valószínűleg jóval magasabb is lehetett volna, ám vélhetően sokan már készültek vagy útra is keltek, hogy a fővárosi ünnepségen vegyenek részt.)

 

Kossuth időszerűsége

„Nincs példa arra, hogy egy nemzet, úgy a dinasztia részéről, mint saját magában annyi ellenséggel találkozzék, mint a szegény magyar.” - idézte Kossuth szavait ünnepi beszédében Pósán László országgyűlési képviselő, majd hozzátette: e sorokat akár ma is írhatták volna, csak a dinasztia szót kellene kicserélni Brüsszelre. Ezzel meg is adta az alaphangját a megemlékezésének, amely az állandó párhuzamok miatt inkább hangzott a brüsszeli uniós bürokraták és az őket feltüzelő bal-liberális magyar európai parlamenti képviselők elleni vádbeszédnek. A tucatnyi Kossuth-idézetet a mára aktualizálva bizonyította szavaival azt a példátlan rágalomhadjáratot és gazdasági befolyásolást, amit Magyarországnak el kellett és kell szenvednie az Orbán-kormány hatalomra lépése óta.

Beszéde végén ismét csak Kossuthot idézve („Törni, ugyan nem kell, de nem is kell napkeltét Nyugatról várni”) a történész lépviselő úgy fogalmazott: szolgáljanak ezek a szavak most is iránytűként az Unióhoz való viszonyunkban, de legyenek fülünkben Kossuth azon szavai is hogy: „Soha, semmi esetben ne tűrjétek, ne engedjétek azt, hogy a nemzet felett más határozhasson, mint a nemzet maga. Ha pedig a veszteség hírét hozzák nem fogunk elcsüggedni, mert veszteni lehet, de nemzetet eltiporni nem.” HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!