HAON Sziréna

2012.05.13. 11:19

A fejedelem hű embere

Hajdúhadház - Vay Ádám születésének 355. évfordulóját ünnepelték a Bocskai lövészdandár tagjai pénteken Hajdúhadházon. A kiképzőbázis 2005 májusában vette föl II. Rákóczi Ferenc hű katonájának nevét abból az alkalomból, hogy 2004 őszén bezárt a nyíregyházi Vay Ádám laktanya, s az állomány a debreceni dandárhoz, azon belül pedig főként a hajdúhadházi bázisra került.

– Vay Ádámot a szabadságharc nyolc éve alatt Rákóczi sorra halmozta el a tisztségekkel: a jászok és kunok főkapitányi méltóságát, Munkács és Huszt várának főkapitányságát, az Udvari Tanács elnöki tisztét bízta rá. Míg a hadseregben Bercsényi Miklós főgenerális, az ország igazgatásában Vay Ádám volt a második ember a fejedelem után –  hangzott el a koszorúzáson. HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!