HAON Sziréna

2012.05.20. 12:03

A Lyme-kór gyógyítható, ha időben ismerik fel!

Debrecen - Egy felmérés szerint a lakosság még mindig hisz a kullancseltávolítás népi módszereiben. A fiatalok inkább nem nyúlnak hozzá, a felsőfokú végzettségűek pedig gyufával kísérleteznek, pedig jobban tennék, ha gyógyszertári eszközt alkalmaznának, a kiszedett vérszívót pedig beküldenék vizsgálatra.

Debrecen - Egy felmérés szerint a lakosság még mindig hisz a kullancseltávolítás népi módszereiben. A fiatalok inkább nem nyúlnak hozzá, a felsőfokú végzettségűek pedig gyufával kísérleteznek, pedig jobban tennék, ha gyógyszertári eszközt alkalmaznának, a kiszedett vérszívót pedig beküldenék vizsgálatra.

Azoknak, akik a hétvégén kirándulni voltak, nem árt tudniuk, hogy már javában tart a kullancsszezon. A kullancsok szinte bárhol belénk mászhatnak, az erdei kirándulások során, parkban, játszótéren, kertben, sőt a városban is összeszedhetjük őket.

A leggyakoribb kullancsok által terjesztett betegség a Lyme-kór, a fertőzött kullancs bélrendszerében található baktérium, amelyet a vérszívás után pár órával öklendez vissza a sebbe. A Lyme-kór ellen nem véd a védőoltás. A fertőzések gyakran semmilyen kezdeti tünetet nem produkálnak, de később sok esetben súlyos bőrgyógyászati és idegrendszeri szövődményeket eredményeznek. Ha viszont körültekintően járunk el a kullancs eltávolításakor, akár a bakteriális fertőzések kialakulását is megelőzhetjük. Ezzel együtt a vérszívót minden esetben érdemes ellenőrzésre beküldeni a patikákban található kullancsbeküldő készletek segítségével, a Lyme-kór ugyanis gyógyítható, ha a kezelést időben megkezdik.

 

Érdemes bevizsgáltatni

„A szakszerű kullancseltávolításhoz szerencsére ma már a legtöbb gyógyszertárban beszerezhető kullancseltávolító csipesz vagy kanál. Az eltávolított kullancsot abban az esetben is érdemes bevizsgáltatni, ha a csípést követően semmilyen tünetet nem észlelünk, ugyanis a csípés körül megjelenő kokárda formájú piros folt kevesebb, mint az esetek felében jelenik meg” – nyilatkozta Kónya Márton, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum.

A szakember kiemelte, hogy Közép-Európa a világ egyik legfertőzöttebb területe, megközelítőleg minden tizedik kullancs hordozza a Lyme-kórt okozó baktériumot. Magyarországon a friss fertőzések száma évente tízezerre tehető. HBN

7 százalék csavargatja

A centrum legfrissebb felméréséből az derül ki, hogy noha már sokan használnak a gyógyszertárakban kapható speciális eltávolító eszközöket, a lakosság 9 százaléka még mindig krémmel vagy olajjal kenegeti, 7 százaléka csavargatja, 4 százaléka pedig megnyálazott gyufával próbálja kiszedni vagy inkább előcsalogatni a kullancsot. Ez utóbbi módszerben leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők hisznek, négyszer annyian, mint szakmunkás társaik. A kutatásból az is kiderül, hogy a 18-29 évesek a legóvatosabbak, 37 százalékuk nem nyúl a kullancshoz, és amint lehet, orvoshoz fordul, 28 százalékuk pedig helyes technikával, csipesszel vagy cérnával szedi ki bőre alól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!