HAON Sziréna

2012.05.20. 15:14

Elsős kisokosok Komádiban

Még a nap is kisütött szombaton Komádiban az első évfolyamosok területi vetélkedőjére. A már hosszú évek óta hagyományosan megrendezett versenyre több település iskoláinak legügyesebb elsősei érkeznek, kik magyar, matematika és környezetismeret tantárgyakból mérik össze tudásukat ezen a napon.

Még a nap is kisütött szombaton Komádiban az első évfolyamosok területi vetélkedőjére. A már hosszú évek óta hagyományosan megrendezett versenyre több település iskoláinak legügyesebb elsősei érkeznek, kik magyar, matematika és környezetismeret tantárgyakból mérik össze tudásukat ezen a napon. Mint ahogyan azt Molnárné Kolozsvári Irén igazgató nő megnyitójában elmondta, már az is egy dicsőség kis versenyzők számára, hogy iskolájuk őket választotta erre a komoly megmérettetésre. A Kisokost a Barsi Dénes Általános Iskola alsós munkaközösségének főként elsős, másodikos tanítói szervezik és bonyolítják le Tóth Gyuláné igazgató helyettes vezetésével. Kiváló feladatlapokat állítanak össze, gondoskodnak a gyermekek és kísérőik vendéglátásáról. Az évek óta jó szervezésről Tóth Ferenc polgármester úr is beszélt köszöntőjében. A verseny népszerűségét mi sem igazolja jobban, mint az hogy idén, a határon túlról, Romániából is érkezett elsős csapat. A mezőtelegdi csoport Antal Enikő tanítónő vezetésével érkezett Komádiba. A versengés befejeztével a gyermekek remek kézműves foglalkozáson készítettek ajándékot és persze a már hagyományossá vált fagyizás sem maradt el, mely idén is a polgármester úr ajándéka volt. Remek nap volt, kiváló versengés, jó szervezés és persze a kisokos elsősök napja Komádiban.

Az eredmények

I. helyezett: Ibolya Utcai Általános Iskola Kotán Csenge, KissVirág Luca, Kiss Viktória Virág

Debrecen felkészítő tanító: Mogyorósné Kerékgyártó Ildikó

 

II. helyezett: József Attila Általános Iskola Incze Nóra, Nagy Róbert, Rácz Petra

Berettyóújfalu felkészítő tanító: Nagy Tivadarné, Rácz Julianna

 

III. helyezett: Bocskai István Általános Iskola Nagy Zsanett, Molnár Balázs, Szarvas Tamara

Hajdúböszörmény felkészítő tanító: Lévainé Hasznosi Katalin, Kissné Kovács Andrea

 

IV. helyezett: Ibolya Utcai Általános Iskola Molnár Ákos, Pásti Nóra, Penyige Áron

Debrecen felkészítő tanító: Tomasovszki Ildikó

 

V. helyezett: Barsi Dénes Általános Iskola Kaprinay Róbert, Kovács Anetta Kíra, Demján Gergő

felkészítő tanító: Hegyesi Balázsné

 

Vmirjánczki Andrea Komádi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!