HAON Sziréna

2012.06.01. 10:43

87 milliót fordít Debrecen négy focipályára

Debrecen - Négy műfüves pályát építenek a közeljövőben Debrecenben – derült ki a csütörtöki közgyűlés döntése nyomán.

Debrecen - Négy műfüves pályát építenek a közeljövőben Debrecenben – derült ki a csütörtöki közgyűlés döntése nyomán.A város a Magyar Labdarúgó-szövetség márciusban kiírt pályázatára nyújtotta be anyagát: négy helyszínre, a Dózsa György Általános Iskola, a József Attila Általános Iskola és a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola területére, illetve a Jégcsarnok mellé szándékoznak 20X40-es műfüves pályát építeni.

Az MLSZ áprilisban tartaléklistára tette a debreceni pályázatot, ám a szövetség jelezte, ha valamelyik nyertes önkormányzat visszalép, akkor könnyen lehet, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyen hamarabb elkezdődhet az építkezés. Pontosan ez történt, tehát hamarosan elkezdődik az építkezés az említett négy helyszínen.

A beruházás 30 százalékos önrészt, azaz bruttó 87 millió forintot követel meg az önkormányzattól. A testület vita nélkül szavazta meg az előterjesztést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!