HAON Sziréna

2012.08.20. 22:28

Galiba-fesztivál, Debrecen Hangja döntő, tűzijáték színesítette a kínálatot Debrecenben

Debrecen - A zsűri döntése értelmében a testvérvárosok, Balatonfüred, Cegléd és Debrecen közös kompozíciója nyerte a virágkocsik versenyét. Az alkotás maga egy hal, Jézus Krisztus szimbóluma, mely üzenete: légy szelíd, emelkedett, miként az a három várost összekötő keresztény kulturából is következik.

Debrecen - A zsűri döntése értelmében a testvérvárosok, Balatonfüred, Cegléd és Debrecen közös kompozíciója nyerte a virágkocsik versenyét. Az alkotás maga egy hal, Jézus Krisztus szimbóluma, mely üzenete: légy szelíd, emelkedett, miként az a három várost összekötő keresztény kulturából is következik.A tizenhárom induló közül a második helyet a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézménynek számító Debreceni Egyetem Mókusok a Nagyerdőn elnevezésű kocsija érdemelte ki (ők a közönségdíjat is elvitték), míg a harmadik – megosztva – a Wizz Air és a Debrecen Repülőtér közös, illetve Kecskemét virágkocsija lett. A kocsik díszítéséhez több millió szál száraz virágot, szirmot és több százezer élő virágot használtak fel.A tizenhét hazai és tizenegy külföldi együttes közül a népitáncos lengyel Maly Slaskot ítélték a legjobbnak; másodikként a debreceni Feeling-Fantasy Táncstúdiót és a szerb SREM Népi Együttest, harmadikként a Debreceni Népi Együttest és a Valcer Táncstúdiót hirdették ki. A díjazottaknak százezres nagységrendű pénzjutalom járt.

Vasárnap délután nagy érdeklődés kísérte a gyerekek Galiba-felvonulását, estére pedig kiderült, hogy Debrecen Hangja idén Márkus Luca, az Ady gimnázium tanulója. Hétfő este tűzijátékot láthatott a közönség, majd hajnalig utcabálon rophatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!