HAON Sziréna

2012.09.30. 20:57

Hét évszázados Nyíracsád

Nyíracsád – 1312-t írtak a krónikák, amikor megszületett az a hiteles dokumentum, melyben megtalálható a nyírségi település nevének első említése.

Nyíracsád – 1312-t írtak a krónikák, amikor megszületett az a hiteles dokumentum, melyben megtalálható a nyírségi település nevének első említése. A község területén korábban feltárt régészeti leletek szerint már a honfoglalás idején is éltek emberek, de 700 évvel ezelőtt említették először a nyírségi települést Acsád - Achad néven. A hét évszázados évforduló alkalmából szeptember utolsó hétvégéjén kétnapos rendezvénysorozattal tisztelegtek az ősök emléke előtt.

Helytörténet iskolásoknak

A színes és gazdag programsorozat szeptember 27-én délután az általános iskolások helytörténeti vetélkedőjével vette kezdetét, melynek a községi könyvtár adott otthont. Varga Józsefné könyvtárvezető köszöntötte a vendégeket, majd a nyíregyházi levéltárban végzett kutatásról beszélt, melynek során rábukkantak a település nevét először említő több száz éves pergamenre. A nyitórendezvény vendége volt Tasó László országgyűlési képviselő, aki arról beszélt, mennyire fontos a gyökerek ismerete, és a szülőfalu az ember számára. Míg a diákok a vetélkedő feladatain dolgoztak, addig Tasó László az intézmények vezetőinek tartott rövid tájékoztatót a közeljövőben induló járási rendszer működésének részleteiről. A rendezvény este a római katolikus templomban folytatódott, ahol Mindszenti bíboros születésének 120. évfordulója tiszteletére Erdélyi Márta nagy magyar költők verseinek gyöngyszemeiből válogatott verseiből összeállított előadását hallgathatták meg az érdeklődők

Emléktáblát avattak, fát ültettek

A megemlékezés második napján, szombat délután a Vécsey park mellet felállított színpadon Sándor Edit művelődési ház igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd a helyi Liliom mazsorett csoport és az Eördögh Forgó néptánc együttes műsorát követően dr. Nagy János polgármester, valamint Antal Szabolcs, a KDNP megyei szervezetének elnöke szólt az ünneplőkhöz. Ezt követően került sor a községi könyvtárnak helyet adó egykori Vécsey kúria falán elhelyezett emléktábla felavatására. Az évforduló tiszteletére, a hét évszázad emlékére a kúria előtti parkban hét fát ültettek el, melynek utolsó csemetéjét a település polgármestere és Antal Szabolcs az ünnepi délutánon helyezett a földbe. A megemlékezés folytatásaként először a nyíracsádi Tordai Zoltán és zenekara lépett színpadra, koncertjükön operett slágerekkel és klasszikus darabokkal szórakoztatták az ünneplőket, majd Vadkerti Imre, a Kormorán együttes énekesének előadásban igazi hazafias, nemzeti érzelmeket ébresztő dalokat hallgathatott a népes közönség. A rendezvénysorozat tűzijátékkal zárult, ahol a csodás látvány mellett a 700-as szám tűzgömbökkel történő megjelenítése tette még felejthetetlenebbé a település 700. évfordulójára rendezett megemlékezést. HBN - KZE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!