HAON Sziréna

2012.10.17. 07:45

Ha nem hajol el, megöli

Debrecen - Szerdán bíróság elé áll az a fiú, aki baltával támadt rá egy rendőrre Bagamérban, és meg is sebesítette.

Debrecen - Szerdán bíróság elé áll az a fiú, aki baltával támadt rá egy rendőrre Bagamérban, és meg is sebesítette.

Röviddel a Debreceni Törvényszéken szerdán kezdődő elsőfokú eljárás első tárgyalási napja előtt lemondta a vádlott védelmét a kirendelt védő, ezért a bíróság nem kezdhetett hozzá J. András vádlott ügyéhez. A 19 éves bagaméri fiú a vád szerint egy intézkedő rendőr fejére sújtott le fejszével tavaly augusztusban, s ha a járőr nem hajol el, talán meg is hal. Az éles szerszám így is sebet ejtett a vámospércsi őrs zászlósán.

Dr. Nagy Antal tanácsvezető bíró közlése szerint dr. Kovács Attila ügyvéd faxban jelezte, hogy immár Budapesten dolgozik, így aránytalan időbeni és anyagi terhet jelentene számára a feladat. A bíró rosszallását fejezte ki az efféle eljárás miatt, hiszen az ügyvéd szabályszerű idézést kapott, s mivel a tárgyalás nem kezdődhetett el úgy, hogy a hivatalos személy ellen hivatalos eljárás alatt elkövetett emberölés bűntettének kísérletével megvádolt fiú védelmét senki sem látta el, Nagy Antal bíró a védői kirendelést követően kénytelen volt a tárgyalást november végére napolni.


– Hivatalos személy ellen hivatalos eljárás alatt elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt áll a Debreceni Törvényszék dr. Nagy Antal vezette tanácsa elé szerdán a 19 éves J. András – tájékoztatott Tatár Tímea törvényszéki szóvivő.

A vádirat szerint tavaly augusztus 22-én a vádlott és családja születésnapot tartott bagaméri házukban. Többen – köztük a fiatalkorú J. András is alkoholt fogyasztott. Az udvarra kirakták a hangfalakat és hangosan hallgatták a zenét, ami miatt 20 óra 45 körül a megyei rendőr-főkapitányság nyírábrányi határrendészeti kirendeltségének egyenruhás járőrei – hárman - figyelmeztetni akarták őket. Igazoltatták volna a családfőt, de ő a családtagok segítségét kérte, akik ásót, fejszét ragadva fenyegetően a járőrök felé indultak, mire azok elhagyták a helyszínt.

Egy lány a pisztoly után kapdosott

Bő fél óra múlva erősítéssel tértek vissza, a vámospércsi rendőrőrs, a nyírábrányi határrendészeti Kirendeltség, illetve a létavértesi határrendészeti kirendeltség összesen hét egyenruhás járőrével. A vámospércsi P. Tamás zászlós felszólította a családfőt, J.Andrást, hogy igazolja magát, de az megtagadta. Közben a családtagok folyamatosan szidalmazták a rendőröket, akik közölték a családfővel, hogy elő fogják állítani. A férfi azonban a rendőri intézkedésnek ellenszegült, az élettárs és a család gyermekkorú tagjai testükkel megpróbálták megakadályozni az intézkedést, dulakodás alakult ki. A fiatalkorú J. Izabella megpróbálta a tokból kihúzni P. Tamás szolgálati fegyverét, de a sértett eltolta magától. Ekkor a vádlott felkapott az udvarról egy hosszú nyelű fejszét és rátámadt az édesapja ellen intézkedő zászlósra.

Átvágta az izmokat

A fiú a fejszét két kézzel feje fölé emelve, lendületből a sértett felé csapott, az ütést a sértett megpróbálta hárítani. A fejszével azonban 3 centiméter hosszan így is sebet ejtett a járőr lapockájánál, a fejsze még az izmokat is átvágta. Ha a rendőr reflexből nem védekezik, a fejszeütés a fejét éri, ami akár az életébe is kerülhetett volna, vagy életveszélyes sérülést okozhatott volna. P. Tamás az ütéstől megrogyott és hátrált 2-3 métert. Ekkor a vádlott a fejszét a rendőr mellkasa felé hajította, a sértett elugrott, így a veszélyes szerszám 1 méterrel elé esett. A fejszés támadás közben egyébként a többi családtag sem „tétlenkedett”, székeket és egyéb használati tárgyakat dobáltak a rendőrök irányába. Emiatt a járőrök gázspray-t vettek elő, azokat használva visszavonultak a rendőrautókhoz és fedezékből további erősítést hívtak. A család mindeközben különböző szerszámokkal felfegyverkezve bement a házba és elbarikádozta magát. 20 perc múlva megérkeztek a Készenléti Rendőrség beosztottjai, akik felszólítás után, gázspray-k előzetes használatával egyenként kihozták a házban lévőket, illetve kikísérték az önként távozókat.

Bár a vádlott tagadja a bűncselekmény elkövetését, az emberölés bűntettének kísérletét a sértett és a járőrök tanúvallomásai mellett többek között a helyszíni szemle és a lefoglalt bűnjelek is igazolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!