HAON Sziréna

2013.01.18. 11:04

Rablóbandát fogtak el Hajdúböszörményben

A gyanúsítottak idős, egyedül élő embereket szemeltek ki.

A gyanúsítottak idős, egyedül élő embereket szemeltek ki. Hajdúböszörmény - A terrorelhárítókkal összehangolt akció keretében elfogta a rendőrség kedden azokat a férfiakat, akik a megalapozott gyanú szerint időseket raboltak ki Hajdúböszörményben – közölte pénteken Kovács Károly, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Beszámolója szerint a bűncselekmények 2012. tavaszán kezdődtek; az elkövetők többségében egyedül élő nyugdíjasokra törték rá az ajtót az éjszakai órákban, s ékszereket, készpénzt vittek el a lakásból. A sértetteket fenyegetéssel, néhány esetben bántalmazással kényszerítették értékeik átadására.

– Széleskörű adatgyűjtés eredményeként január 15-én hajnalban lakásukban fogtuk el az öt gyanúsítottat. Mivel erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt korábban összetűzésbe kerültek a hatóságokkal, illetve tartani lehetett a szökésüktől, elfogásukhoz segítséget kértünk a Terrorelhárítási Központtól. A 18-32 év közötti férfiakkal szemben rablás miatt folyik eljárás; a bíróság csütörtökön elrendelte előzetes letartóztatásukat – közölte a százados.

A részletekről a közeljövőben sajtótájékoztatón beszélnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!