megnyugodhat

2019.07.22. 08:50

Caramel: végre minden rendben a kislányommal

Idegőrlő éven van túl az énekes gyermeke betegsége miatt, de most már újra tud mosolyogni.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Ritkán játszik fesztiválon, most azonban az EFOTT-on fellépett. Az énekes a Borsnak úgy fogalmazott, imádta a bulit, annyira jó volt a közönség. Caramel azt is elárulta, ha tehetnék, több fesztiválra mennének a feleségével, mint amennyit tudnak, mert nagyon élvezik, főleg, ha valamelyik kedvencük zenél, és sikerül elcsípniük.

Az énekest ezúttal családja nem kísérte el a koncertre.

„Sajnos úgy jött ki a lépés, hogy Szilvi nem tudott eljönni, Szofi meg még szerintem pici ehhez, kidőlne estére. Egyébként volt már a kislányom a koncertemen, amikor nem ilyen későn volt. Hatalmas erőt ad, ha látom őket a színpadról. Értük és a közönségért csinálom” – fogalmazott Caramel, hozzátéve, hogy kislánya betegségét követően most már olyan a helyzet, hogy mer több munkát vállalni, úgy érzi, egy új albumba is bele mer vágni.

„Az elmúlt egy év nagyon kemény volt lelkileg, és próbáltam helytállni, de most jött el az, hogy ki­egyensúlyozottabb, nyugodtabb lettem, mert látom – amennyire elkiabálhatom –, hogy minden rendben van Szofival, és így nyugodtabban tudok dolgozni”

– mondta Caramel, aki gondolkodik azon, hogy kiírja magából az érzéseit, merti – mint mondja – rengeteg tanulság van benne és a hasonló helyzetben lévőknek talán erőt tudna vele adni.

„Szomorú, de mélyen inspiráló időszak is ez egyben. Rengeteg érzelem kavargott bennem és fog is talán életem végéig, de annyira igaz és kemény téma ez, nem biztos, hogy képes leszek elénekelni” – mondta.

A nehéz időszakban az énekesnek a barátok, a közönség küldött szeretetet, ezt sosem felejti majd el:

„Egy ország volt velünk, amiért nem tudok elég hálás lenni. Minden egyes üzenetre emlékszem, amit kaptunk a feleségemmel, mikor kiderült Szofi betegsége. Semmi más nem tudott ilyen erőt adni a bajban, és ezúton is egyenként köszönöm mindenkinek a biztató szavakat”

- hangsúlyozta Caramel, aki szerint a megpróbáltatás hatására feleségével még erősebb lett a kapcsolatuk. Szilvivel rögtön összezártak, erősítették egymást, ez a nehéz helyzet még jobban összekovácsolta őket.

Korábban nagy család volt az álma, Caramel most úgy fogalmazott, ez annyiban változott, hogy

egyetlen egészséges gyerekkel is a világ boldogsága az övé. Egyébként feleségével mindketten szeretnének második babát, sőt ő kettőnél sem állna meg.

De mint mondta, erről még meg kell győznie a feleségét, aki jelenleg épp egy fúziós éttermen gondolkodik, ahol speciális vietnami, ázsiai fogások is lennének.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában