egymásra hangolva

2020.03.06. 12:02

Várkonyi Andrea: Tamás tud hatni az érzelmeimre

Három hónapja boldog párkapcsolatban él Andi, akinek a múlt hétvégén indult a legújabb műsora, a Férfi titkok. Ennek kapcsán exkluzív interjúban rántja le a leplet saját magáról, de kendőzetlen őszinteséggel mesél az új kedveséről, Zsidró Tamásról is.

Forrás: Hot!

Fotó: ATTILA TRENKA

A népszerű műsorvezetőnek több régi álma is valóra vált az elmúlt hetekben: a szakítása után két évvel rátalált a szerelem, ráadásul végre egy olyan produkcióval rukkolhat elő, amelyre hosszú hónapok óta készült.

„A Férfi titkok társműsora lesz a már nagy sikerrel futó Női titkoknak, így lesz kerek egész, ugyanakkor egészen más a dinamikája” – büszkélkedett a Hot! magazinnak Andi. „Hihetetlenül beszédesek voltak a fér­fi­ ven­dé­gek, nem kellett belőlük harapófogóval kihúzni a mondanivalójukat.

Az első ven­dé­geim, Csuti, Németh Kristóf és Harsányi Levente nem kerteltek, nem beszéltek mellé, számos témában, mint például a megcsalás, kifejezetten meglepetést okoztak számomra”

– magyarázta Andi. „Bizonyos témákat szándékosan párhuzamosan lefuttatok, tehát amit már a hölgyekkel átbeszéltünk, azt a férfiaktól is megkérdezem. A meghívottak már az első adásban izgalmas dolgokat árulnak el magukról. Egyikük korábban benne volt minden kalandban, és megesett, hogy nyomozott a barátnői után, akár a telefonjukba is belenézett, mostanra viszont másképp áll a bizalom kérdéséhez.”

Nem csak a műsora szereplői mentek át komoly változásokon – bizony Andiban is sok minden átértékelődött az elmúlt időszakban.

Titkolnivalója azonban nemigen akadt. Ha mégis, annak ésszerű magyarázata volt. „Az életem része bizonyos értelemben a nyilvánosság előtt zajlik, emiatt pedig jóval nehezebb a dolgom. Sok kell ahhoz, hogy valakivel eljussak egy randiig, alaposan megfontolok mindent, így azt is, hogy ki az, akit megmutatok a nyilvánosságnak. Az elmúlt két év ilyen értelemben nagy tesztidőszak volt. Persze voltak próbálkozások, de ezalatt azt kell érteni, hogy, mondjuk, elmentem valakivel kétszer ebédelni.”

Akik már elváltak, szakítottak, jól tudják, hogy nem könnyű újra társra találni. Andi ráadásul speciális helyzetben van, hiszen lépten-nyomon felismerik.

Az internetes társkeresés pedig szóba sem jöhetett nála. „Nem járok el szórakozóhelyekre, illetve ritkán. Egy férfinak mindenképp kell tennie rám egy benyomást, ez pedig szórakozóhelyen nem igazán fordulhat elő. Tömeg van, hangos a zene, és még sorolhatnám. Ezért általában médiakörből ismerkedem, pontosabban abból a körből választok, ahol mozgok, ahol emberekkel találkozom. De az sosem volt előírás, hogy a páromnak ismertnek kell lennie – folytatta. – Internetes társkeresőre soha nem regisztrálnék, ez kizárt. Civilként is sokára jutnék el odáig. Ettől függetlenül látom a létjogosultságát, csak az nem én vagyok. Pedig tényleg sok időt töltöttem az elmúlt két évben egyedül, ami komoly tanulóidőszak volt számomra” – magyarázta.

„Kemény önvizsgálatot tartottam, komolyan leraktam magamnak azokat az alapokat, hogy mi az, amit biztosan nem akarok, és mi az, amit igen. Ezt jó, ha az ember tisztázza magában, mielőtt párt keres. És lehet, hogy ezáltal leszűkítettem a kört, de ez egy minőségi szűkítés. Ebben a merítésben már tényleg olyan férfiak voltak, akik potenciális jelöltek tudtak lenni. Ha nem szabunk határokat, nem állítunk fel kritériumokat, akkor nagyobb az esélye, hogy rosszul választunk.”

Mielőtt megismerte Tamást, és még a társkeresés időszakát élte, egyvalami teljesen kizáró ok volt Andinál: az agressziót, a dominanciát egyetlen pillanatig sem bírja elviselni.

„Akinél ezt megérzem, annak vége!” – tette hozzá nevetve. „Szerencsére most már jó érzékem van ahhoz, hogy kiszűrjem azokat, akikben rejtett indulatok munkálnak, még akkor is, ha leplezni próbálták. Egyébként sok mindenben tudok kompromisszumot kötni, például nem zavar, ha valaki dohányzik. Szerencsére Tamással nincs ilyen jellegű problémánk!”

Két egyedül töltött év hosszú idő, arról nem is beszélve, hogy bizonyos veszélyeket is rejt magában.

„Volt olyan időszak, amikor nem kívántam magam mellé senkit, de ahogy teltek-múltak a hónapok, elkezdtem egyre jobban lenni, mert beállt egy klassz egyensúly. Soha nem voltam még ennyi ideig egyedül.

Azonban nyáron már többször gondoltam arra, hogy azért jó lenne valaki, jó lenne valakihez odabújni, jó lenne valakivel elmenni nyaralni. Ezután fél évvel jött Tomi, akivel régóta ismerjük egymást. De ez az ismeretség teljesen olyan szintű volt, hogy csak műsorokban találkoztunk vagy rendezvényeken, ahol, mondjuk, váltottunk három mondatot. Tehát nem tartoztunk egymás baráti köréhez. Nem tudom azt mondani, hogy már évek óta izzott körülöttünk a levegő – mesélte nevetve. – Tamás mindig tetszett, és körülbelül ennyit is állapítottam meg, ha összefutottunk, hogy egy jó pasi, de emögött még nem volt semmi szexus.”

Az első randi mindenki számára izgalmakat rejt, szinte nincs is olyan ember, aki ne izgulna.

A műsorvezető is így volt ezzel, azonban leginkább arra emlékszik, hogy meleg ruhát keresett az indulás előtt. „Az első kapcsolatfelvétel írásban történt közöttünk, elkezdtünk chatelni – árulta el. – És mivel a levélváltásaink által is szimpatikus volt, kíváncsivá tett. Aztán annyira megvolt az összhang, hogy viszonylag hamar eljutottunk odáig, hogy jó lenne személyesen is találkozni. Persze mondanom sem kell, volt bennem izgalom. Az első randinkon sétálni mentünk, arra is emlékszem, hogy nagyon hideg volt, így azon hezitáltam előtte, hogy melyik a legmelegebb kabátom” – idézte fel a kezdeteket, aminek gyors folytatása lett.

„Hamar megnyugodtam, mert nem volt csalódás a személyes találkozó sem. Tamás olyan férfi, akihez minden tekintetben tudok kapcsolódni.

Amit ő tud, amit ő nyújt gondolkodásban, az közel áll hozzám, be tudja indítani az érzelmeimet. Negyven pluszosan már mélyebb, stabilabb érzésekre vágyom, nem pedig hullámvasútra. Egyelőre minden jól alakul, de nem költöztünk össze, és még nem is tervezünk ilyesmit. Annak is örülünk, ha van időnk egymásra, hiszen elfoglaltak vagyunk. Emiatt nem is könnyű a helyzetünk. Tamás sokat van az üzletben, imádja a szakmáját, a vendégeit; nekem is megvannak a munkáim; gyerekeink vannak, akik elsőbbséget élveznek mindkettőnknél. De ezeket tudomásul vettük. Kialakított életmenetünk van, és ahhoz, hogy ezt összehangoljuk, komoly logisztikára van szükség.”

„Csak egy évvel idősebb, mint Gábor volt”

A szerelmesek között 11 év korkülönbség van, amire sokan rácsodálkoznak, holott ha a párkapcsolat működik, semmit nem fognak számítani az évek. „Tamás csak egy évvel idősebb, mint Gábor volt, és nekem mindig idősebb barátaim voltak. Nekem az imponál, ha idősebb a férfi, ha elért már valamit, ha a karrierjében előbbre jár – szögezte le a műsorvezető. – Nem gondolom, hogy ez gondot okozhat. Tamással nagyon jó beszélgetni, ismeri a női lelkivilágot, két szóból érti a helyzetet.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában