Hazai bulvár, celeb

2020.07.25. 11:45

Szeptemberben tartja meg jubileumi koncertjét a Cotton Club Singers

A együttes megalakulásának 25. évfordulóját a budapesti Erkel Színházban ünnepli meg.

Budapest, 2018. március 21. Fehér Gábor énekes zongorázik és Kozma Orsi énekesnő, Szűcs Gabi énekesnő, előadóművész, a Cotton Club Singers együttes alapító tagja, valamint László Boldizsár könnyűzenei és operaénekes, tenor, az 1994-ben alapított Cotton Club Singers együttes tagja, majd tizenöt évig vezetője énekel (b-j) a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az egykori Cotton Club Singers vokálegyüttest idézték meg a meghívott vendégek. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

A Cotton Club Singers idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, a járványhelyzet miatt tavasszal elmaradt jubileumi koncertet szeptember 6-án a budapesti Erkel Színházban tartja meg a formáció – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az együttes eredeti felállásban – Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn, Fehér Gábor, László Boldizsár -, a Cotton Club Band és a Veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével lép színpadra.

A közlemény szerint az eredetileg április 28-ra a Müpába meghirdetett jubileumi koncertre a belépők két hét alatt elkeltek, de az előadást nem lehetett megtartani. Szeptember 6-án az Erkel Színházban az eredetileg tervezett repertoár továbbgondolt változatával pótolják a meghiúsult koncertet.

Felcsendülnek a legemlékezetesebb slágerek, kiemelt szerepet kapnak a zenekar két legnagyobb sikerű estje, a Sinatra és az Abba Jazz különleges feldolgozásai, de a Hofimánia dalai és a Négy gengszter szerzeményei is szerepelnek a repertoárban.

A koncert bevételéből a Cotton Club Singers tagjai egy mozgáskorlátozott kislány gyógyulását támogatják. Amennyiben a szeptemberi koncert az esetleges járványügyi korlátozások miatt szintén elmarad, a megváltott belépők a 2021. február 27-i pótkoncertre is érvényesek – olvasható a közleményben.

Mint írják, a Cotton Club Singers negyedszázada éppen szeptember 6-án lépett fel először nagyközönség előtt a Budai Parkszínpadon. Ott rögzítették az első, Négy gengszter című nagylemezt, amely országos ismertséget hozott az együttes számára. Tíz esztendeje az akkor már külön utakon járó művészek tartottak egy korszakzáró búcsúkoncertet.

Borítókép: Fehér Gábor énekes zongorázik és Kozma Orsi énekesnő, Szűcs Gabi énekesnő, előadóművész, a Cotton Club Singers együttes alapító tagja, valamint László Boldizsár könnyűzenei és operaénekes, tenor, az 1994-ben alapított Cotton Club Singers együttes tagja, majd tizenöt évig vezetője énekel a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában