Lemezjátszó Classic

2020.09.13. 15:58

Karácsony James mesél az 1975-ös LGT-lemezről

Ezen az albumon hallható többek között a Neked írom a dalt, az Álomarcú lány vagy az Egy elfelejtett szó című sláger.

Budapest, 2018. január 24. Karácsony János gitáros, énekes, a FERM, a Generál és az LGT tagja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programja és a Könnyûzenei Szolgáltató Iroda magyar kultúra napja alkalmából rendezett könnyûzenei ünnepségén a Budapest Music Centerben 2018. január 24-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Locomotiv GT 1975-ben megjelent, ma már klasszikusnak számító Mindig magasabbra című lemezéről fog mesélni Karácsony János, a zenekar gitárosa szeptember 24-én a Lemezjátszó Classic-sorozat következő estjén a fővárosi B32 Galéria és Kultúrtérben.

Az LGT negyedik stúdióalbumán gitározott először Karácsony János, aki 1974-ben került a zenekarba. Ezen a lemezen hallható mások mellett a Neked írom a dalt, az Álomarcú lány; az Egy elfelejtett szó; a Szólj rám, ha hangosan énekelek; az És jött a doktor című sláger, amelyeket most a közönség együtt hallgathat végig a zenésszel – közölték a szervezők.

A hazai könnyűzene legendás és megkerülhetetlen zenekara, a Locomotiv GT 1974-ben már három lemezzel, jelentős rajongótáborral és külföldi sikerekkel büszkélkedhetett, Barta Tamás gitáros mégis úgy döntött egy amerikai turné után, hogy kint marad az Egyesült Államokban. Helyére a Generál együttesből Karácsony János, vagyis James érkezett.

„Kelet-Berlinből jöttünk haza a Generállal, és a szüleim háza előtt várt az LGT technikusa azzal, hogy a fiúk szeretnének velem beszélni. Elmentem Laux József dobos és Adamis Anna szövegíró lakására, ahol megkérdezték, lennék-e az új gitárosuk. Azonnal igent mondtam, nem sokan tudtak volna ellenállni ennek a felkérésnek” – idézte fel az akkor történteket Karácsony János, akit Barta Tamás javasolt utódjának.

A jelenleg a memoárján dolgozó Karácsony János szerint a beat- és rockzene történelme nincs teljesen feltárva, a mai közönség pedig már nem érti az akkori korszak összefüggéseit. A politikai, társadalmi, kulturális kontextus nélkül viszont nem lehet elmagyarázni, miért alakult másként a rockzene Londonban, Los Angelesben vagy Budapesten, milyen hatással volt a beatkorszakra 1956, 1968, mit jelentett disszidálni, mi volt az a sanzonbizottság és miért tiltották be az LGT több nagylemezét.

A Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében szervezett Lemezjátszó Classic-sorozat szeptember 14-i estjén Horváth Gergely, a Klasszik Rádió műsorvezetője beszélget Karácsony Jánossal.

Borítókép: Karácsony János gitáros, énekes, a FERM, a Generál és az LGT tagja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programja és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda magyar kultúra napja alkalmából rendezett könnyűzenei ünnepségén a Budapest Music Centerben 2018. január 24-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában