Bulvár-celeb

2021.07.05. 08:41

Tragikus vég: friss jogsival sodródott a halálba Tibor

Mindössze 19 éves férfi vesztette életét egy szörnyű balesetben Turánál. V. Tibor alig pár hete szerezte meg a jogosítványát, első útjainak egyike végződött a tragédiával.

Szinte csak roncsok maradtak abból a kocsiból, aminek fiatal sofőrje szenvedett halálos balesetet Gödöllő és Hatvan között, Tura térségében. A 19 éves V. Tibor éppen a 3104-es úton haladt, amikor – egyelőre nem tudni, pontosan hogyan – lesodródott az útról, és egyenesen az árokba rohant, ahol felborult. Sajnálatos módon olyan súlyosan megsérült, hogy hiába értek ki percek alatt a mentők, már nem tudták megmenteni. Az arra járók brutális látványról számoltak be.

– Szinte az egész kocsi összeroncsolódott, mintha nem is maradt volna rajta ép terület – mesélte a Borsnak egy szemtanú.

– Tudtuk, hogy csodával határos lett volna, ha a sofőr túléli. Hallottuk, hogy helyi volt a fiatal, nagyon sajnáljuk – mondta szomorúan a férfi.

Fotó: Saját kép / Bors

Tibor családja és barátai összeroppantak a sokkoló halálesettől

– Képtelen vagyok elhinni, hogy nem látjuk többé – mondta könnyes szemmel a férfi egyik ismerőse.

– Tibit mindenki kedvelte, mindenkihez volt egy jó szava, jó kedélyű srác volt. Imádta a kocsikat és az autós filmek szerelmese volt már azelőtt, hogy vezetett volna. Felelősségteljes embernek ismertem, így nem értem, hogyan történhetett ez a szörnyűség, és pont vele – ingatta a fejét az ismerős. Információk szerint Tibornak friss, alig kéthetes volt csak a jogosítványa, de egybehangzó vélemények szerint nem rohant ész nélkül.

– Nem volt száguldozós, észjátszós típus és még jól is vezetett. Igaz, hogy nem volt régi a jogosítványa, de magabiztosan, mégsem a határokat feszegetve autózott

– szögezte le a férfi másik barátja.

Sokak szerint az érintett útszakasz sajnos sok helyen hibás, ezért nem ritkák a balesetek arrafelé.

– Az egész térségben sok a kátyús, rossz minőségű út, a forróság előtti esős időszak pedig még jobban kimosta a gödröket. A kátyúk sok helyen még a gyakorlott sofőröknek is gondot okoznak, simán megdobhatja úgy a kocsit, hogy az kisiklik. Egy kezdőbb vezető ilyenkor nem csodálom, hogy azt sem tudja, mit csináljon. Borzasztóan sajnálom szegényt – mondta szomorúan egy helyi férfi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában