ez elég érdekes

2021.08.02. 20:52

Ez valami vicc? A dánok csak úgy szexelhetnek, ha előtte mindkét fél írásban jóváhagyja az aktust

Egy mobilalkalmazás segít elkerülni a vitás helyzeteket, ezen keresztül vissza is lehet vonni a hozzájárulást, ha netán meggondolja magát valaki.

Spontán hancúrozás kizárva! Előjáték előtt nyilatkozni kell

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A furcsa törvény decemberi bevezetésétől azt várják az északi országban, hogy visszaszorítsa a nemi erőszakot. amit manapság minden eddiginél szigorúbban értelmeznek – írja a Metropol.

A döntést országos egyetértés fogadta, de a gyakorlatban elég sok kérdést vetett fel. Például azt, hogy hogyan, milyen módon kellene betartani.

“Hogy ismered fel, hogy mi számít igennek? Ki kell mondani a szót, vagy a hangok és a testbeszéd is számít? Sok a szürke zóna, és annyira meg akartuk könnyíteni, amennyire csak lehet” – mondta el a Wirednek Anna Fast Nilsson, aki társaival egy olyan mobilalkalmazást fejlesztett ki, amivel ez a probléma áthidalható.

Így működik a gyakorlatban

Az alkalmazáson keresztül a felhasználó egy engedélykérést küld partnerének, aki jóváhagyhatja az aktust, így mindkét fél telefonján megjelenik egy beleegyezést igazoló nyilatkozat. Ha mégsem ütnék nyélbe az együttlétet azonnal, akkor 24 órán belül ezt pótolhatják. Könnyebbség az is, hogy a hozzájárulás visszavonható. Az app-on tárolódnak az információk, így nyomon követhetőek a korábbi együttlétek is, emellett szexről szóló felvilágosító cikkeket is olvashat az illető, de segélykérő telefonszámokat is elérhet.

Spontán hancúrozás kizárva! Előjáték előtt nyilatkozni kell
Fotó: Shutterstock / illusztráció

 

A mobilalkalmazás nem tetszik sem a jogvédőknek, sem a jogászoknak. A felhasználók személyes adataiért aggódnak, illetve olyan gyakorlati kérdések is felmerültek, hogy mi a helyzet például a közösülésnek még nem nevezhető szexuális aktussal, vagy ha például valaki meggondolja magát, és visszavonná az engedélyt, de nincs kéznél a telefonja, ráadásul a bíróságokon sem állja meg a helyét a megállapodás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában