Bulvár-celeb

2021.08.20. 08:00

„Igen, nincs érettségi bizonyítványom” – Tóth Gabi kendőzetlen őszinteséggel vallott az életéről

Az énekesnő úgy gondolja, hogy sok embernek vált céltáblájává az évek alatt, ez azonban állítása szerint, megerősítette őt.

Tóth Gabi 2005-ben a Megasztárban tett szert országos ismertségre, azóta is rengeteg műsorban és tehetségkutatóban szerepelt, mint zsűritag. Nemrég pedig megszületett első kislánya is. Úgy érezte, az Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnökeként kötelessége jó példát mutatni az embereknek.

„Én mindent el fogok követni. Igen, vannak tetoválásaim, de ettől nem vagyok rossz ember. És igen, nincs érettségi bizonyítványom, de remélem, hogy a Jóisten látja, hogy a szívem tiszta, és igyekszem úgy élni az életem, hogy az példa lehessen azoknak az embereknek, akik szintén keresik az útjukat”

Bevallotta azt is, éveken keresztül nem volt igazán önmaga a karrierje során.

„Mindenki formált rajtam kicsit, megpróbált a saját ízlésére faragni, ami ideig-óráig ment csak, mert abban a pillanatban, hogy például póthajat aggattak rám és habos-babos ruhákban fotóztak, bármennyire is mosolyogtam a képeken, az a Barbie baba nem én voltam, és ez rögtön lejött persze a közönségnek is” – írta bejegyzésében a fiatal anyuka.

Az énekesnő amióta elhagyta a szülővárosát, Budapesten próbál boldogulni. Most már úgy érzi, sikerült elérnie azokat a dolgokat az életében, amikre korábban vágyott.

„Egy percre sem bántam meg a döntésemet, mert hihetetlen személyiségfejlődésen mentem keresztül, és minden éppen úgy történt, ahogy történnie kellett ahhoz, hogy elérjem, amit elértem az elmúlt évek alatt. A csodálatos családom, a karrierem, minden pont úgy tökéletes, ahogy van, és mostanra a helyemen vagyok”

– vallotta be a Tóth Gabi.

Kifejtette, rengeteg fájdalom és átsírt éjszakák formálták a személyiségét. Azonban túl tudott lépni azon, hogy megfeleljen másoknak.

„Bármennyire is próbáltam elérni, hogy szeressenek, egy idő után be kellett látnom, hogy sosem leszek elég okos, kedves, szép, tehetséges mindenki elvárásainak.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!