Bulvár-celeb

2021.09.20. 10:13

Kórházba került Varga Viktor: beszélni sem tudtam, minden erőm elszállt

Bár Varga Viktor látszólag simán nyerte a mindent eldöntő kincskeresést Ekanem Bálint társaként a Totem fináléjában, a könnyűnek tűnő, fölényes győzelem mögött sok szenvedés és egy komoly betegség húzódott.

A Totem nyertesének minden erejét össze kellett szednie, és úgy tűnik, sikerült is, ugyanis nemcsak megnyerte Ekanem Bálinttal a versenyt, de a nézők sem látták rajta, hogy egészségi gondokkal küzd.

„Már csak ezekre a részekre tudtam magamat összeszedni, negyvenfokos lázam volt, rázott a hideg, beszélni sem tudtam, minden erőm elszállt. Mégis úgy voltam vele, hogy az erős fájdalmak ellenére nem adhatom fel, végig kell küzdenem a döntőt, nemcsak önmagam, de Bálint miatt is.”

Bár valóban pokolian érezte magát, a magas láz ellenére eleinte egy egyszerű megbetegedésnek titulálta az állapotát, ami a hideg időjárás és a hetek óta tartó küzdelem következtében alakult ki.

„Mint kiderült, Lyme-kóros lettem, nem kevesebb, mint egy hónapig kezeltek kórházban”

– mondta el a Borsnak.

Ekanem Bálint és Oczella Eszter az önfeláldozásuknak köszönhetően lettek döntősök. Bálint Varga Viktort választotta társául, Eszter pedig a testvérét. A Farkasok teljesítették gyorsabban a küldetést, így ők nyerték meg a versenyt és zsebelhették be a 10 milliós nyereményt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában