Bulvár-celeb

2021.10.24. 19:47

Andy Vajna üzent a túlvilágról: nem örül Timi eljegyzésének?

Látszólag révbe ért Andy Vajna fiatal özvegye, a háttérben azonban furcsa jelek tűnnek fel.

Forrás: Ripost

Fotó: Laszlo Sulyok [www.sulaci.hu]

Jóskörökben úgy vélik, az elhunyt filmmogul üzenget, és nem örül neje új választottjának. Vajna Timi egyébként a férje halála után is töretlenül hisz a köztük lévő láthatatlan kötelékben, és a mai napig úgy érzi, spirituális kapcsolatban áll Andy Vajnával. Az örökösnő korábban maga mesélte, hogy a néhai producer már többször is üzent neki a túlvilágról, most pedig, úgy tűnik, az eljegyzését sem hagyta szó nélkül – írja a Ripost.

Jóskörökben úgy hírlik, Andy jelezte, szeretné, ha Timi jól meggondolná a második házasságát, és csak akkor mondana igent, ha semmi kétsége nincs Zolival kapcsolatban.

A Story magazin megkereste Timi jósnőjét, Andy jó barátját, Baranyi Rozit. Kiderült, hogy a producer szelleme nemrég őt is meglátogatta.

„Egy-két hete megjelent álmomban. Furcsa, mert ilyen rég nem történt. Nem halott volt, nagyon is élt, és haragos volt valamiért” – kezdte Rozi. „Minden álom jelentéssel bír, főként, ha valaki élőként jelenik meg, miközben már elment. Hát még, ha dühös! De az álmok akár fordított jelentéssel is bírhatnak, és a negatív nem kizárt, hogy pozitív fordulatot jelez. Andy látogatását viszont azóta sem tudom megfejteni. Nem tudom pontosan, mit akart, és miért hozzám jött” – árulta el a jósnő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában