Gyász

2022.01.04. 20:08

Meghalt Dobos Attila

A zeneszerző, énekes 80 éves volt.

 

Dobos Attila 1941-ben született és már a húszas éveire befutott énekes, a Táncdalfesztiválok kedvence lett. Első, Dobos Attila táncdalai című válogatáslemeze 1968-ban jelent meg, ezen 6 dalát saját maga énekli. 

Bár a könnyűzenében páratlan sikereket tudhatott magáénak, fogorvosi szakmájában is előszeretettel tevékenykedett, egészen addig amíg el nem tiltották tőle, mondván, hogy döntse el, orvosként vagy inkább a szórakoztatóipar tagjakén akar dolgozni.

Mivel a döntés értelmében érvénytelenítették a diplomáját, a dalai szerzői jogainak felét pedig akkori feleségének ítélték, gyakorlatilag földönfutóvá vált, ezért elhagyta az országot.

Dobos Attila ezt követően Németországban telepedett le, ezért pedig nagy árat kellett fizetnie. Dalai sugárzását abbahagyták, a lemezét betiltották, majd a boltokból megsemmisítés céljából minden példányát visszavonták.

Később aztán visszatért Magyarországra és újra bizonyította tehetségét, 1985-ben például megjelentette második, Dobos Attila új dalai című nagylemezét.

Olyan slágerek szerzője volt, mint a Se veled, se nélküled, az Isten véled édes Piroskám, A boldogságtól ordítani tudnék, Mama

Forrás: Szalay Zoltán / Fortepan

A zenénél talán csak a hölgyekért rajongott jobban, kalandos élete során négyszer is megnősült, párjai között volt például Mary Zsuzsi énekesnő is, akivel annak idején közösen hagyták el az országot. Angéla lányuk Németországban született meg. 

Negyedik felesége a nála 34 évvel fiatalabb Éva, akitől három gyermeke született: Mimi, Attila és Mercédesz. Végül a nála 34 évvel fiatalabb Erzsébet oldalán találta meg a boldogságot, aki akkor is mellette volt amikor egészségi állapota romlani kezdett.

2013-ban az Origónak adott interjúban mesélt arról, hogyan talált rá az éneklés és a zene szeretete.

Lehet, hogy furcsa, de nekem az éneklés még a dalszerzés előtt jött. Tizennyolc éves koromban a Pillangó utcai munkásszállón játszottam a zenekarommal, ahol minden szombaton élő zenés klubest volt. Ott a zongorázás mellett énekeltem is. Akkor már figyeltük a nyugati modern könnyűzenét: Paul Ankát, Elvis Presley-t, Bill Haley-t, hallgattuk a luxemburgi rádiót. Engem eléggé bosszantottak az előttem lévő magyar generáció slágerei: Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Németh Lehel, Záray-Vámosi. Én tiszteltem a tehetségüket és a karrierjüket, hiszen igen nagy sztárok voltak, de amikor folyton az ő slágereiket kérték tőlem, egyszer felcsattantam, hogy öt perc alatt írok ezeknél jobbat. És tényleg, leültem a zongorához, és megírtam, szóval mérgemben lettem zeneszerző. Ott tanultam meg fül után a harmonizálás alapjait.

A zenész haláláról testvére számolt be a közösségi oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!