Botrány

2022.07.11. 08:55

Curtis dühösen tagadja, hogy visszaesett volna

Curtis ismét eltűnt a hétvégén, Majkával is megint szakítottak, aminek kapcsán több ismerőse nyilatkozta, hogy visszaesett. A rapper most dühösen tagadta az Instagramon, hogy rossz állapotban lenne.

A Bors birtokába jutott információk szerint komolyabb volt a baj Majka és Curtis pénteki, villányi fellépése előtt, mint azt feltételeztük volna, Széki Attila ugyanis úgy eltűnt a barátai és zenésztársai szeme elől, hogy azt gondolhatták, baleset érte vagy nagyon komoly problémája van. Az ügyre jól rálátó, neve elhallgatását kérő informátor szerint az történt, hogy Curtis nem ment el a zenekari találkozóhelyre, ahonnan a csapat turnébusszal indult volna Villányba koncertet adni. Rövid várakozás után Majkáék telefonon hívták Attilát, de nem volt elérhető… Próbálták a barátait hívni, hogy talán ők tudják, merre jár a rapper, de miután senki sem tudott választ adni, Majorosék értesítették Curtis rokonait. 

Nem akarták elhinni, hogy megint megteszi 

Majkáéknak közben el kellett indulniuk, az úton pedig aggódva várták a rokonok hívását. A telefon meg is érkezett.

– Attilát az otthonában találták meg, olyan állapotban, ami teljességgel lehetetlenné tette, hogy színpadra lépjen. Ki volt ütve. Úgy rúgták rá az ajtót... – mondta a lapnak a neve elhallgatását kérő informátor. 

Curtis tagadta az információkat, reakciója alább olvasható:

De mutatjuk szövegesen is, főként, mert nem az előbb mutatott poszt a teljes üzenete, kommentben folytatta: 

"Láttam a mai "híreket"... Eddig nem szólaltam meg mert úgy éreztem felesleges, úgyis egy oldalú ez az egész dolog... De amikor megint hazugságokat hoznak le rólam azt már nem hagyhatom tovább. 1.Nem estem vissza!!! Amiben én anno benne voltam az köszönőviszonyban sincs azzal ami most történt és amiben éppen vagyok. - 2. Rám nem kellett semmilyen ajtót rúgni a rokonoknak. Ez annyira hiteles mint anno mikor azt írták engem a Tiszából kellett kihúzni Szegeden! Utoljára megkérem a sajtóképviselőit NE ÁLLÍTSANAK VALÓTLAN DOLGOKAT!!!! Ami még nagyon fontos!!! Emberek akik ilyeneket írnak, hogy "erős vagy" meg le fogod tudni tenni" Pont ugyan olyanok mint ezek az újságírók és azok az emberek akik tönkre akarnak tenni éppen! RENDBEN VAGYOK ÉS LESZEK IS. Csak a piócák végre takarodjanak az életemből"

Az Origo cikke szerint emellett storyban a következő - immár szóló - koncertjeit is reklámozza, mintegy megerősítésként. Curtis jelenlegi agresszív tagadása már csak Majka búcsúposztja miatt is minimum furcsa, ebben ugyanis, eléggé félre nem érthető módon, a következőket írta szombaton:

"Amiben akarod, mindenben támogatunk, de sajnos ezerszer megbizonyosodtunk róla, hogy nem tudunk segíteni, ha te nem akarod...Ez nem a mi utunk, egyedül kell végigjárnod. Gyógyulj meg!!!"

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában