budapesti elődöntő

2019.06.08. 18:20

A szabadúszók munkavállalását segíti a női startupverseny bajnoka

A work.buzz segíti a szabadúszó munkavállalók megjelenését az online térben, illetve összeköti őket a vállalatokkal – mondta Kiss Lilla, a startup egyik alapítója az M1-en szombaton.

Egyre több iparágban jelenik meg az a tendencia, hogy nem munkavállalóként dolgozik valaki, hanem egy adott projektre, feladatra szerződik. A work.buzz nekik fejlesztette ki azt a platformot, ami segít, hogy a munkaerőpiacon jobban tudjanak kapcsolódni meglévő ügyfeleikhez, új ügyfeleket szerezhessenek, emellett online névjegyet, önéletrajzot, mini weboldalt generálhatnak maguknak – mondta.

A versenyről szólva Kiss Lilla elmondta: a Women Startup Competition a női vállalkozók támogatására jött létre. Feltétel volt, hogy az induló innovatív vállalkozásoknál az alapítók legalább fele nő legyen vagy nők irányítsák a céget, és egy valamennyire már bizonyított ötlettel kellett jelentkezni.

A budapesti elődöntőt a work.buzz csapata nyerte, így bejutottak a döntőbe.

Ezek is érdekelhetik