előirányzott vetés

2019.06.06. 06:30

Kisebb területen vetettek tavasszal

A tavalyihoz képest több mint 200 ezer hektárral kisebb területen vetettek a gazdálkodók tavasszal, az előirányzott vetést május közepére szinte mindenütt be is fejezték.

A tavaszi vetésű szántóföldi növények vetésterülete idén 1,95 millió hektár volt, szemben a tavalyi 2,16 millió hektárral – írta csütörtöki számban a Világgazdaság a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) jelentésére hivatkozva, amely a falugazdászok felmérésein alapul.

A legnagyobb vetésterülettel Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében terveztek.

A gabonák tavaszi vetésterülete idén 1,081 millió hektár, ez 96 ezer hektárral kevesebb az egy évvel korábbinál. A tavaszi búza tervezett területe 37 százalékkal csökkent, a tavaszi árpa 11 ezer hektárral maradt el a tavalyitól. A kukorica vetésterülete május közepén 905 ezer hektár volt, 125 ezer hektárral kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. A napraforgó 54 ezer hektárral marad el a tavalyitól.

A zöldségfélék területe mintegy 8 százalékkal kisebb idén, mint 2018-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában