mit tegyünk?

2019.06.14. 07:34

Költözik? Akkor erről tudnia kell!

Nagyon pörög az ingatlanpiac, rengeteg a lakás adás-vétel. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy milyen hivatalos dolgokat kell elintézni a lakásból való ki- vagy beköltözéskor.

Forrás: Shutterstock

A lakáspiaci boom miatt sokan költöznek új lakásba, erről pedig az áramszolgáltatónak is tudnia kell – írja a Napi.hu-ra hivatkozva az Origó. – A budapesti áramcég, az Elmű-Émász összefoglalója alapján kiderül, mi a teendő.

Ha elköltözik

Ha az eladott lakás tulajdonosa elköltözik, akkor 15 napja van arra, hogy ezt bejelentse, és felmondja az addigi szerződését az érintett cégnél. Ehhez a következőket kell bemutatnia:

  • Mindkét fél (eladó, vevő) által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amelyben szerepelnie kell az átadás (birtokba adás) napjára vonatkozó mérőóraállásnak.
  • A szerződés felmondásáról szóló megfelelő – az áramszolgáltatónál online is elérhető – nyomtatványt.
  • Ha beköltözik

    A lakást megvásárlónak, vagyis a beköltözőnek a következő dokumentumokat kell bemutatnia, bevinnie az áramszolgáltatóhoz:

  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap (E-hiteles, TakarNet rendszerből letöltött és kinyomtatott nem hiteles is elegendő).
  • Több tulajdonos vagy haszonélvező esetén „Hozzájáruló nyilatkozat” szerződéskötéshez.
  • Mindkét fél által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyv, amely tartalmazza a fogyasztásmérő számát, a birtokbavétel mérőállását, valamint az átadó és az átvevő adatait.
  • Ha bérlő érkezik

    Ha a költözésre azért kerül sor, mert kivették a lakást, akkor pedig a következő papírokat kell benyújtani:

  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap (E-hiteles, TakarNet rendszerből letöltött és kinyomtatott nem hiteles is elegendő).
  • Bérleti szerződés.
  • Ha a bérleti szerződés nem rendelkezik az áramszolgáltatóval történő szerződéskötésről, akkor a tulajdonos által aláírt „Hozzájáruló nyilatkozat” kell a szerződéshez.
  • Mindkét fél által aláírt Átadás-átvételi jegyzőkönyv, amely tartalmazza fogyasztásmérő számát, a birtokbavétel mérőállását, valamint az átadó és az átvevő adatait.
  • Borítókép: sok kérdést vet fel a költözés (fotónk illusztráció)

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában