Agrárfinanszírozás

2019.06.06. 21:10

Tanácsadással is segíti a gabonatermesztőket a Takarék Csoport

Kibővíti együttműködését az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ).

A megállapodás célja a magyar mezőgazdaság gerincét alkotó gabonatermesztés hatékonyságának növelése. A Takarék Csoport nemcsak finanszírozással, hanem tanácsadással, oktatással, előrejelzésekkel is segíti a jövőben az ágazat versenyképességének javítását.

A megállapodás, amelyet Szabó Levente, az MTB Zrt. vezérigazgató-helyettese és Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke írt alá, hozzájárul olyan korszerű technológiák elterjesztéséhez, amelyekkel mérsékelhető az időjárási anomáliáknak való kitettség, és amely segíti az agrárvállalkozások versenyképességének javítását.

Szabó Levente az aláírást követően megerősítette, a Takarék Csoport továbbra is arra törekszik, hogy az agrárium első számú bankja legyen, amely képes hatékonyan, kedvező feltételek mellett és szakszerűen kezelni a gabonatermesztő gazdák pénzügyeit.

Emlékeztetett rá, hogy

a vidékfejlesztési pályázati források kifutása után még nagyobb szerep hárul majd a bankokra az ágazat fejlesztési igényeinek finanszírozásában. Ezt mutatja, hogy a gazdák különösen nagy érdeklődést mutatnak a kedvező feltételű beruházási hitelkonstrukciók, így különösen az NHP fix iránt.

Az agrárvállalkozásoknak a talpon maradáshoz és versenyképességük javításához ma már nem csupán finanszírozásra van szükségük, hanem szerteágazó hazai és nemzetközi piaci ismeretekre, valamint a pályázati és támogatási rendszerben való kiigazodásra is – emelte ki Szabó Levente.

Ebben kíván segíteni a pénzintézet a hazai piacon egyedülálló uniós agrárigazgatóság létrehozásával, amely teljes körű tanácsadást és előrejelzéseket nyújt a gazdáknak az uniós és hazai agrárpályázatokkal, piaci folyamatokkal kapcsolatban.

A megújított és kibővített együttműködés keretében a GOSZ egyebek között vállalja, hogy a Takarék Csoport agrárfinanszírozással foglalkozó munkatársainak a szántóföldi gazdálkodás gyakorlatára koncentráló képzést tart. A pénzintézet pedig kész megosztani az általa készített elemzéseket, piaci előrejelzéseket a GOSZ tagjaival.

Az ágazat versenyképessége nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a gabonatermesztés a magyar agrárium meghatározó ágazata: a hazai szántóterület kétharmadán, mintegy 2,8 millió hektáron tartósan gabonaféléket termesztenek.

A GOSZ-nak majdnem 3000 tagja van, akik mintegy 1,5 millió hektáron gazdálkodnak.

Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke elmondta: nagyra értékelik a Takarék Csoportnak a magyar mezőgazdaság és vidék iránti elkötelezettségét, valamint az ágazat finanszírozásában tanúsított szakértelmet. Bízik benne, hogy a frissen megkötött, elmélyített együttműködés jelentősen hozzá fog járulni közös céljaink eléréséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában