biztonságérzet

2019.08.31. 09:50

Utasbiztosítással vágnak a magyarok a külföldi útnak

A külföldre utazó magyarok többsége utasbiztosítással indul útnak, 67 százalékuk minden esetben köt biztosítást, 19 százalékuk viszont csak hosszabb utazás esetében teszi meg ezt. Az előbbi az 50 éves korosztályra, utóbbi pedig a 30-asokra jellemző leginkább – derül ki a K&H felméréséből.

Forrás: Shutterstock

Fotó: pikselstock

A K&H és a Free Association közvélemény-kutató cég reprezentatív felmérése a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban 500 fő vett részt, az adatfelvétel 2019. március 1. és 12. között zajlott.

Az összegzés szerint az utazók 79 százaléka használ internetes összehasonlító oldalakat, 65 százalék kéri ki rokonok véleményét, 50 százalék tájékozódik biztosítók honlapjáról is. A megkérdezettek 39 százaléka mindig ugyanazt a biztosítót, 38 százaléka mindig mást választ.

A K&H-nál 2019 első hat hónapjában több mint 22 ezer utasbiztosítást kötöttek, a díjbevétel pedig közel 9 százalékkal 149,4 millió forintra nőtt. Átlagosan egy-egy utas több mint 6500 forintért kötött utasbiztosítást, a társaság 2019 első félévében közel 59 millió forintot fizetett ki utasbiztosítási károkra.

A felmérés alapján a magyarok 47 százaléka tart attól, hogy az utazás során ellopják az értékeit, és ugyanennyien aggódnak amiatt is, hogy megsérül a csomagjuk. Az iratok elvesztését a megkérdezettek 35 százaléka említette kockázatként, 34 százalékuk pedig egy esetleges balesettől fél. Viszonylag kevesen számolnak azzal a rizikóval, hogy kórházi ápolásra vagy jogi képviseletre lenne szükségük, előbbit 28 százalék, utóbbit 25 százalék sorolta a kockázatok közé. Az utazási irodák csődjétől sem tartanak sokan: a megkérdezettek mindössze 28 százalékát aggasztja ez. Még kevesebben, a válaszadók 18 százaléka tartja reálisnak, hogy másnak kárt okozna.

Az aggodalmakat igazolja, hogy az elmúlt 3 évben külföldön nyaraló magyarok 12 százalékának lopták el a holmiját, vagy sérült a csomagja. Értékek elvesztése miatt 8 százalékukat érte kár. Minden 20. utazó szorult már sérülés miatt kórházi ellátásra.

Turista útra leginkább Ausztriába, Horvátországba, Szlovákiába és Olaszországba mennek a magyarok, ezek az országok a legnépszerűbb célpontok. Ha munkáról van szó, akkor változik a sorrend: Németország és Ausztria áll az élen, a harmadik helyen pedig holtversenyben szerepel Lengyelország és Szlovákia.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában