Brutális csőd

2019.09.25. 07:03

Magyar turisták tízezrei féltik a befizetett útjukat

Azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legnagyobb brit utazási iroda, a Thomas Cook. A cég leányvállalata, a Neckermann Magyarország is befagyasztotta a foglalásokat, ugyanakkor azt ígérte, a már befizetett utakat teljesítik.

Forrás: Shutterstock

A Ripost arról ír, hogy a brit társaságnak jelenleg is több mint hatszázezer utasa tartózkodik a világ különböző üdülőhelyein és több mint egymillió érvényes foglalást kötöttek nála. A brit polgári repülésügyi hivatal programot indított 160 ezer külföldön rekedt utas hazaszállítására.

Bár a hazai Neckermann tegnap azt közölte, hogy „A Thomas Cook Csoport leányvállalata, a Neckermann Magyarország egy egészséges cég, továbbra is folytatja a működését”, sokan mégsem értik, hogy akkor miért nem lehet náluk utat foglalni.

A Facebookon egy Törökországban tartózkodó magyar utas arról panaszkodik, hogy szeretne kijelentkezni a szállodából, de kérik a számla kiegyenlítését, holott azt már kifizette a Neckermann irodának. Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerint az utas ilyenkor két dolgot tehet.

„Ha van rá lehetősége, hagyja el a szállodát, hiszen ő már kifizette a szállást. A szálloda valószínűleg azért kéri mégis a szállásdíjat, mert a magyar Neckermann használja a csődbe ment Thomas Cook árualapját, ezért a szállásadó attól tart, hogy nem jut a pénzéhez. Ha mégis kikényszerítik, hogy az utas fizessen, például azzal, hogy elzárják a csomagját, akkor szinte bizonyos, hogy itthon a Neckermann Magyarország megtéríti az összeget” – mondta a Ripost-nak a szakújságíró.

Délutánra kiderült: a helyzet megoldódott, az utast a szálloda elengedte, lapzártakor várt a transzferre.

Egy másik utas viszont Krétán továbbra is aggódik.

„Minden tele van a csőd hírével, és hiába keressük a Neckermann ügyintézőjét, elérhetetlen” – mondta P. Kinga.

„Félünk, hogy itt ragadunk, nincs kitől információt, segítséget kérni. A jegyünkön az szerepel, hogy az utazási irodánk a Thomas Cook, a Neckermann csak utazásszervezőként van feltüntetve a foglaláson.”

K. Ferencné egy késő őszi törökországi utazásra fizette be a családját.

„Nagyon megijedtünk most, amikor meghallottuk a hírt, mert a pénzt már befizettük, a szállodai vouchereket is megküldték e-mailben” – mesélte olvasónk. „Berohantam a Neckermann irodába, ahol foglaltunk, ott azt mondták, a magyar cég anyagilag biztonságban van, a pénzünket már elutalták a szállodának, mert erre csak 24 órájuk van a befizetést követően, és a repülőjegyeink is megvannak. A hölgy az irodában azt mondta, ők nem az angol Thomas Cook-hoz tartoznak, hanem a német Neckermannhoz, és nem fognak csődbe menni, legfeljebb más lesz a tulajdonosuk. Kíváncsiságból érdeklődtem egy másik út iránt is, azt mondták, lehet foglalni, ha valami mégis közbejönne, megszervezik az utat társirodán keresztül vagy közvetlenül a szállodával szerződnek, repülőjegyet is tudnak másutt foglalni, nemcsak a Thomas Cooknál.”

A lap munkatársai két budapesti Neckermann irodát is felkerestek, egyikben sem voltak ügyfelek. Az egyik debreceni Thomas Cook- Neckermann irodában ugyanakkor olvasójuknak telefonon azt mondták:

pillanatnyilag semmilyen saját szervezésű út nem foglalható, de más irodákét továbbra is értékesítik.

A lap megkereste a Neckermann Magyarországot is, ám senki nem tudott nyilatkozni, lapzártakor is tartottak még a tárgyalások a kialakult helyzetről. A Magyar Utazási Irodák Szövetségénél is érdeklődtek, de Bakó Balázs szóvivő azt mondta, egyelőre nem tudnak tájékoztatást adni.

„A Neckermann Magyarország önálló, nyereséges, stabil cég” – mondta Kiss Róbert Richárd szakértő. „Ha nem tör ki pánik az utasok körében, hamarosan minden visszatérhet a régi kerékvágásba, a magyar utasoknak nincs mitől tartaniuk” – tette hozzá.

Ő egyébként a csődöt sem látja olyan borúsan.

„Ennek a történetnek még nincs vége, a Thomas Cook olyan hatalmas értéket képvisel, hogy bizonyára beszáll valaki a cégbe, a mostani állás szerint a kínaiak. Ebből pedig Magyarország még profitálhat is, hiszen a hazánkba érkező kínai turisták száma tovább növekedhet.”

Leáldoz az utazási irodák kora?

A brit Thomas Cook utazási iroda csődjével kapcsolatban felmerül: szükség van-e egyáltalán utazási irodákra, amikor manapság az interneten mindenki maga is megszervezheti az útját.

„Az utazási irodák egyben foglalva nagyobb kedvezményekhez jutnak, másrészt charterjáratokat működtetnek, így főként egzotikus, például afrikai utaknál sokkal jobb kondíciókkal lehet velük utazni” – vélekedik Kiss Róbert Richárd. Igaz, aki jól beszél angolul és ismeri is az utazási jogszabályokat, Európában maga is megszervezhet már szinte bármilyen utat a fapados légitársaságokkal.

A szakújságíró szerint azok az irodák maradhatnak fent hosszabb távon, amelyek úttípusokra, különleges igényekre specializálódnak.

Fegyverrel tartották vissza a brit utasokat

A brit Mirror című lap információi szerint a tunéziai Les Orangers hotel fegyveres őrökkel zárta le a szállást és készpénzes fizetést követel a Thomas Cook irodán keresztül érkezett vendégektől. A brit bulvárlap több, a hotelbe zárt turistát is idéz, akik arról számoltak be, hogy nem engedik ki őket, amíg nem fizetnek.

A Daily Mail címlapja tegnap azt harsogta: 165 ezren szembesülnek a Thomas Cook kéthetes káoszával.

A Sun arról írt, hogy 40 Jumbót, azaz Boeing 747-est biztosítanak a Thomas Cook utasainak mentésére.

A brit The Guardian tegnapi száma még arról írt: a Thomas Cook harcol, hogy elkerülje az összeomlást. Reggelre kiderült: mindhiába.

Pontokba szedte a tudnivalókat a magyar Neckermann

Békefi Veronika, a Neckermann Magyarország ügyvezetője a cég Facebook-oldalán a következőket írta:

„A Thomas Cook PLC (brit piac) csődjének bejelentésére és a médiában megjelent feltételezésekre reagálva tájékoztatjuk, hogy:

• A Neckermann Magyarország, mint a magyar kereskedelmi törvény szerint önálló társaság, jelenleg folytatja normál, napi és operatív tevékenységét.

• Valamennyi külföldön tartózkodó utasunk az eredeti tervek szerint tud hazatérni.

• Az induló járatokkal kapcsolatban, kérjük, lépjen kapcsolatba az utazási irodájával vagy írjon az [email protected] e-mail címre.

Néhány szálláshely az elutazás napján utasainktól kérheti a számlájuk kiegyenlítését. Ebben az esetben kérjük, azonnal vegye fel velünk a kapcsolatot az [email protected] e-mail címen.

• A foglalás honlapunkon átmenetileg nem működik. Célunk, hogy mielőbb lehetőséget biztosítsunk az online foglalásra.

• A Neckermann Magyarország stabil pénzügyi helyzetben van, és minden kötelezettségét folyamatosan megtartja, az összes kiállított számlát kifizeti.

• További kérdések esetén az ügyfelek közvetlenül felvehetik velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen. A Neckermann összes magyarországi utazási irodája nyitva tart.

• A Neckermann Magyarország vezetése azon dolgozik, hogy a külföldi anyacég okozta gazdasági nehézségekből adódó helyzetet megoldja. A cég 3,4 milliárd forintos vagyoni biztosítéka garantálja, hogy utasainkat ne érjen anyagi kár.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában