gépjármű-biztosítás

2019.10.31. 15:00

Európában a legolcsóbbak között vannak a magyar tarifák

Nemzetközi összehasonlításban a magyar kgfb-tarifák az elmúlt évek emelkedése ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában – állapította meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), emlékeztetve arra, hogy a biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb-díjaikat.

Azt írták, az Insurance Europe, a biztosítók nemzetközi szervezete a közelmúltban tette közzé statisztikáját, amely szerint a magyar kgfb-díjaknál Európában csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a tarifák,

az európai éves átlagdíj 230 euró környékén van.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem

a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak.

Ahogy cserélődik a gépjárműállomány, csökken a január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkezők száma, ma már a forgalomban lévő járművek 22,89 százaléka tartozik ide, ez azonban a több mint ötmilliós közúti gépjármű-állományból még mindig több mint 1,2 milliót, köztük több mint 726 ezer személygépkocsit érint – ismertette a szövetség.

Az érdekeltek szombattól tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyről

az értesítést november 11-ig kell megkapniuk a biztosítójuktól.

A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb,

legkésőbb január 1-jéig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval.

A tavalyi kampányban 135 692 gépjármű-tulajdonosnak szűnt meg a szerződése, és a társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között 68 ezer volt a személyautóval rendelkező magánszemély.

Annak, hogy az év végén egyre kevesebben váltanak biztosítót, egyik oka lehet az autójuk magasabb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású). Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben – írták.

Megjegyezték azt is, hogy a társaságok jellemzően nagyon sok, (tavaly például közel 100-féle) kedvezményt kínáltak a díjak kialakításánál. Ezek mindegyike szerepel majd november közepétől a mabisz.hu oldalon található Díjnavigátoron, amelyen valamennyi piaci szereplő aktuális ajánlatai üzleti érdektől mentesen hasonlíthatóak össze.

A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák – mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása – figyelembe vételével. Tavaly az egy kárra jutó kárfelhasználás több mint 12 százalékkal nőtt, megközelítve az 560 ezer forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában