róma

2019.11.07. 21:56

Rendkívüli érdeklődés kísérte az olasz-magyar gazdasági fórumot

A kétoldalú áruforgalom az utóbbi években dinamikusan fejlődik.

A Magyarországon már sikeresen vállalkozó olaszok és a magyarországi lehetőségek iránt érdeklődők is részt vettek a Magyarország fókuszban című olasz-magyar gazdasági fórumon, amelyet a római magyar nagykövetség, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara (CCIU) és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében Rómában tartottak csütörtök délután.

A két ország közötti gazdasági kapcsolatok további erősítését és új partnerkapcsolatok megteremtését szolgáló találkozót Francesco Maria Mari, a CCIU elnöke és Kovács Ádám római magyar nagykövet nyitotta meg.

Kovács Ádám elmondta, hogy a több olasz várost is érintő gazdasági rendezvénysorozat a 2010 óta sikeresen véghezvitt magyar gazdaságpolitikát, valamint a magyarországi gazdasági és befektetési környezetet mutatja be. Elmondta, hogy a kétoldalú áruforgalom az utóbbi években dinamikusan fejlődik: idén szeptemberig meghaladta a 10 milliárd eurót.

Az export tavalyhoz képest 5 százalékkal erősödött és elérte a 3,7 milliárd eurót, az import enyhe csökkenéssel a 3 milliárdot.

Ha év végéig ez a tendencia folytatódik, a kétoldalú forgalom és a kereskedelmi többlet is növekedni fog – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy egyre több magyar vállalkozó érdeklődik az olaszországi befektetési lehetőségek iránt.

Francesco Maria Mari, a CCIU elnöke szerint Magyarországon naponta nyílik olasz vállalkozás. „Magyarországon már most is számos olasz vállalkozó van és egyre többen lesznek. Magyarország történelmi partnerünk, és a magyar gazdasági fejlődés káprázatos, az első Európában, ami a makrogazdasági mutatókat illeti, ezért az olasz vállalkozók Magyarországon nagyon érdekes piacot találnak.

Az sem számít, hogy a magyar belső piac csak 10 milliós, mivel a vásárlóerő jelentősen növekszik, főleg ami az élelmiszeripari, autóipari és más minőségi olasz termékeket illeti”- mondta a CCIU elnöke. Hozzátette, hogy Magyarország a közép-kelet-európai térség és a keleti piac felé is jelentős hídnak számít az olasz vállalkozók számára.

Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, hogy a kötelező tagságra épülő olasz kamarai rendszer és a teljes magyar gazdaságot lefedő magyar közötti együttműködés hozzájárul az üzleti partnerközvetítés és a kereskedelemfejlesztés erősítéséhez.

Megjegyezte, hogy a lassulással számoló Nyugat-Európával szemben Magyarország az északi és déli piacon kereshet lehetőségeket. Az olasz vállalkozói élet számára pedig Magyarország kamarai bázist nyújthat a V4-csoport felé.

A Római Magyar Akadémián rendezett gazdasági fórumon sorban álltak az olasz érdeklődők. A Magyarországon már jelen levő olasz vállalkozók nagyon pozitívan értékelték tapasztalataikat, a magyarok „nyitott hozzáállását, szakmai hozzáértését” emelték ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában