törvény

2019.11.05. 06:33

Sok adót nem fizettek be a hazai zöldség- és gyümölcskereskedők

A szabálytalanságok miatt több mint 134 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki a NAV ellenőrei.

Nyáron több megyében valóságos razzia indult a zöldségeseknél, és nemcsak az állandó üzlettel rendelkező kereskedőket, hanem az út menti eper- és dinnyeárusokat is felkeresték az adóellenőrök, a több ezer vizsgálatban összesen 2,2 milliárd forint hiányzó adóra derült fény – írta a Magyar Nemzet kedden.

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a lapnak azzal indokolta a vizsgálatokat, hogy a zöldség- és gyümölcskereskedelemben korábban rendre nagyobb számban fordultak elő szabályszegések.

A hatóság november elejéig több mint 3300 esetben ellenőrizte az ágazat szereplőit, a zöldségesek mellett a nagykereskedőket is vizsgálták. Az eljárások ötödében derült fény valamilyen szabálytalanságra – ismertette a szóvivő, hozzátéve: főként az online pénztárgépekhez kapcsolatos előírásokat sértették meg a vállalkozások, de gyakran akadt gond az alkalmazottak bejelentésével, és sokszor mulasztották el átadni a számlát, a nyugtát.

Az adóellenőrök 2,2 milliárd forintnyi hiányzó adóra derítettek fényt, a szabálytalanságok miatt több mint 134 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki – írta a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában