Válságkezelés

2020.03.23. 21:14

Magyarország jobb helyzetből fut neki a mostani gazdasági krízisnek

Magyarország – Málta után – a második legstabilabb uniós tagállam a 2016 és 2019 közötti politikai, gazdasági és biztonsági folyamatok vizsgálata alapján – állapította meg a XXI. Század Intézet az Európai Stabilitás Index 2016-2019 című kutatásában.

Az elemzésben kiemelték,

hogy Magyarországnak és a hozzá hasonló tagállamoknak jelentős előnyt jelenthet a válságkezelésben, hogy mind politikai, mind gazdasági téren igen stabilak voltak az elmúlt csaknem fél évtizedben.

Jobb helyzetből futnak neki a mostani egészségügyi és gazdasági krízisnek, hiszen cselekvőképesebben tudnak fellépni.

Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy a koronavírus a leginstabilabb déli tagállamokat sújtja leginkább, nekik már egy eleve rendkívül nehéz helyzetből kell megbirkózniuk a járvánnyal és a gazdasági hatásaival írták.

Ezzel szemben Magyarországon a politikai stabilitás rendkívül erős, a kormánypártok támogatottsága 2006 óta töretlen

emelték ki.

Magyarországot sokkal jobb állapotban érte a mostani válság folytatták , mint a 2008-as globális gazdasági válság, amikor a politikailag instabil, eleve gyengélkedő gazdasággal rendelkező állam elsőként fordult az IMF-hez és más nemzetközi szervezetekhez segítségért.

A stabilitási rangsorban a harmadik és negyedik helyre a szintén a visegrádi négyekhez tartozó Lengyelország és Csehország került.

A középmezőnyben helyezkedik el a meghatározó tagállamok közül Ausztria, Hollandia és Németország. Ezekben az országokban a politikai stabilitás mellett a gazdasági és társadalmi stabilitás is erőteljesen csökkent az elmúlt években írták. Ebben a csoportban találhatók a balti államok is.

A kutatás alapján a legnagyobb bajban Spanyolország van, ahol 2019 novemberében négy éven belül a negyedik választást kellett megtartani, de így is csak hónapok után sikerült felállítani egy parlamenti többséggel éppen csak rendelkező koalíciós kormányt.

Az országot emellett a katalán szeparatizmus erősödése miatt a szétesés is fenyegeti, számottevő a terrorfenyegetettség, gyenge a gazdasági növekedés, magas az államadósság, az unióban a második legmagasabb a munkanélküliek aránya, ráadásul egy rendkívül súlyos demográfiai válság is nagy társadalmi kockázatokat jelent állapították meg.

Igen instabil Görögország is, de nincs sokkal jobb helyzetben Olaszország és Franciaország sem, amelyek szintén a stabilitási rangsor végén helyezkednek el.

Az Európai Stabilitás Index a politikai, gazdasági és társadalmi stabilitáson belül hat-hat területet vizsgál. Az országok elemzése és rangsorolása során az Eurostat, a KSH, az OECD, a Statista, a World Bank, a Trading Economics, a NATO, a Global Terrorism Index, valamint a The Global Economist adatbázisait vették alapul. Az intézet a kutatásban az adott ország kormányzati honlapját, dokumentumait, valamint a vizsgált területeken megjelenő bejelentéseket, híreket, politikai eseményeket és közvélemény-kutatási adatokat is felhasználta tájékoztattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában