rugalmasabb oktatás

2020.03.03. 12:45

Ősztől rövidebb idő alatt juthatnak szakmához a felnőttek

A jelenleginél rövidebb idő alatt szerezhetnek szakmákat a felnőttek az ősszel induló új rendszerben – írta keddi számában a Magyar Nemzet, a felnőttképzésben tervezett változtatásokat ismertetve.

A szakképzési rendszer átalakítása a tanulni vágyó felnőtteknek is kedvező változásokat hoz – idézte a a Magyar Nemzet a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárt. Pölöskei Gáborné elmondta: az, hogy a 174 alapszakmát ezentúl csak iskolarendszerben, azaz technikumban vagy szakképző iskolában lehet tanulni, korántsem jelenti azt, hogy a felnőtteknek is 3-5 évig iskolapadban kell ülniük.

Az iskolarendszerű oktatás állami bizonyítványt, minőségi garanciát, ingyenességet jelent, de nem egyenlő a klasszikus nappali tagozattal.

A felnőttek az elméleti ismereteket a konzultációk mellett e-learning formájában, digitális tananyagokon keresztül is elsajátíthatják, nem kell mindennap bejárniuk. A gyakorlati részt pedig akár a saját vállalatuknál is teljesíthetik.

Fontos az is, hogy a felnőtteknek nem oktatnak közismereti tárgyakat, és beszámítják a korábbi végzettségeiket, sőt nemcsak a papírral igazolt, hanem a gyakorlatban meglévő előzetes tudást is. A csoportos képzés mellett egyéni képzési utakra is lehetőség lesz.

Mindennek köszönhetően akár a teljes óraszám negyven százaléka alatt is megszerezhetik a bizonyítványt. Egy kétéves képzés például tíz hónap alatt elvégezhető lesz – magyarázta Pölöskei Gáborné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában