Járvány

2020.05.15. 07:59

ITM: nyitottak vagyunk beszállító-fejlesztési programunk kiterjesztésére

Ez jelentheti a tartós és kölcsönösen előnyös fejlődés alapját.

2020. május 14-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Agrárminisztérium egyeztetést folyatott a legjelentősebb magyar kereskedelmi láncok vezetőivel, megköszönve a veszélyhelyzet idején is dolgozó munkatársak helytállását.

Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár (Agrárminisztérium), valamint György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár (Innovációs és Technológiai Minisztérium) megköszönte a kereskedelmi láncoknak a veszélyhelyzet ideje alatt tanúsított helytállást.

Különösen kifejezték elismerésüket annak a közel 400 ezer magyar munkavállalónak, akik helytálltak és a megnövekedett egészségügyi kockázatok ellenére is kiszolgálták a bevásárlási hullám idején a magyar családokat.

Az egyeztetés másik fontos témája az volt, hogy hogyan tudjuk közösen azt az elmúlt években mutatkozó tendenciát gyorsítani, hogy egyre több magyar termék legyen a kiskereskedelmi láncok polcain. „Annak érdekében, hogy a hazai termelők meg tudjanak felelni a magyar fogyasztók minőségi igényeinek, készen állunk arra, hogy beszállító-fejlesztési programunkat kiterjesszük az élelmiszeripar és a hazai agrárium szereplőire” – nyilatkozta György László.

Feldman Zsolt azt kérte a kereskedelmi láncok vezetőitől, hogy – a következő hetekben, hónapokban több termékpályán is várható élelmiszerpiaci nehézségek hatásainak kivédése érdekében – fokozottan működjenek együtt a hazai beszállítóikkal.

Felhívta a figyelmüket a sertéshús, a baromfihús, a tojás, a tej és tejtermékek, valamint a zöldség-gyümölcs magyar gazdaság szempontjából optimális piaci helyzetének fenntartására, hiszen ez jelentheti a tartós és kölcsönösen előnyös fejlődés alapját.

A kiskereskedelmi láncok képviselői üdvözölték a programot és megerősítették szándékukat, hogy a jövőben még több magyar termék kerüljön az áruházak polcaira. Annak érdekében, hogy a hazai agrárium és az élelmiszeripar szereplői beszállítóvá váljanak, a kereskedelmi láncok kifejezték részvételi szándékukat a beszállító-fejlesztési programban, ezáltal piacot teremtve a magyar termelők és gazdák számára.

A résztvevők elmondták, hogy a magyar beszállítói kör bővülése hozzájárul ahhoz, hogy a hazai vásárlók a rövid ellátási lánc miatt egyre inkább környezetkímélő módon jussanak jó minőségű, kedvező árú termékekhez a közeljövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában