Járvány

2020.06.11. 17:43

Belehúznak a babavárósok

Jövőre is több mint háromszázmilliárd jut a kedvezményes támogatásokra.

Az idén és jövőre is összesen több mint háromszázmilliárd forintot szán a költségvetés a családi otthonteremtési kedvezményben (csok) elérhető lakástámogatásokra és a babaváró hitelre. Könnyítettek az egyes feltételeken is, így még többen élhetnek a felkínált lehetőségekkel – írja a Magyar Nemzet.

Nem hagyta érintetlenül a koronavírus-járvány kritikus időszaka a kedvezményes hazai hitelkonstrukciókat sem. Áprilisban az egyébként töretlenül népszerű babaváró támogatások iránti érdeklődés is visszaesett 17 százalékkal. Jóllehet, az érdektelenség nem tartott so­káig, májusban már visszatértek és egyre aktívabbak az igénylők – állapítja meg a Money.hu legfrissebb összeállításában.

Forrás: magyarnemzet.hu

Az Országgyűlés éppen a napokban vitázik a jövő évi költségvetésről, amely a 2021-ben a szuperkedvezményes babaváró támogatásokra 67 milliárd forintot biztosít, lakástámogatásokra pedig majdnem kétszázötvenmilliárd forintot szán, ami összesen több mint háromszázmilliárd forint. Az idei évben is hasonló a nagyságrend: a központi büdzsé a babaváróra 26 milliárdot, a lakástámogatásokra pedig 297 milliárdot irányzott elő. Igaz, ez változhat a koronavírus-járványból adódó hatások miatt.

Mint ismert, a lassan egy éve, 2019 júliusában elstartolt, gyermekvállalást ösztönző babaváró támogatáshoz nem kell ingatlanfedezet, az igénylők egy jelentős része lakáscélra fordítja ezt a kedvezményes kölcsönt, amelynek összege maximum tízmillió forint lehet, a futamidő pedig húsz év.

Az elmúlt hetekben új jogszabályok is megjelentek, amelyek eredményeként a korábbinál többen igényelhetik mind a támogatott lakáshiteleket, mind a babavárót. Így a mozaikcsaládok esetében már nem számít, hogy van-e meglévő gyermek, és nincs olyan kikötés, hogy a pár egyik tagjának az első házasságban kell élnie.

A külföldről hazaköltözők esetében az igénylő pár egyik tagjának változatlanul hároméves tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ám míg eddig ebből az utolsó 180 napnak kellett magyar tb-jogviszonynak lennie, ez a perió­dus lerövidült kilencven napra.

A változások nyomán a hároméves tb-jogviszonynak megfelel a diplomás gyed is, míg ikerterhesség esetén nemcsak három, hanem három plusz két évig lehet kérni a havi törlesztőrészletek fizetésének szüneteltetését.

Ugyancsak könnyítés még, hogy amennyiben meghal a pár egyik tagja és öt éven belül nem született gyerek, akkor is jár a támogatás.

Újraházasodás esetén pedig „átvihető” a gyerekvállalás a következő frigybe, s az ott született gyermek is „teljesíti” a kamatmentesség feltételét. Ám, ha az új házasságban mindkét tagnak van az előző házasságból babaváró hitele, csak az egyikhez lehet figyelembe venni a megszületett gyermeket, mindkettőhöz nem.

A piacot folyamatosan monitorozó Money.hu összesítése szerint az elmúlt tizenkét hónapban az igénylést elindító érdeklődők 24 százaléka kért babaváró hitelt vagy államilag támogatott csokos lakáshitelt.

A vizsgált időszakban a ­piaci és támogatott jelzáloghitelek, valamint a babaváró kölcsönök iránt érdeklődők 76 százaléka a lakáscélra fordítható piaci jelzáloghiteleket választotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában