gyorsforgalmi úthálózat

2020.06.26. 14:33

Nagyszabású, sok települést érintő útfejlesztési programot jelentett be a kormány

A fejlesztésekre 3200 milliárd forintot fordítanak, ebből 1800 milliárd forint hazai költségvetési forrás – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken Rajkán, az M15-ös autóút autópályává történő bővítésének záró-sajtótájékoztatóján.

Tóth Péter kiemelte:

a fejlesztések fő célja, hogy a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolódjanak a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal, az autópályák és autóutak elérjenek az országhatárt és az ország bármely településéről fél órán belül elérhető legyen egy négysávos út.

2010 óta mintegy ötszáz kilométer autópálya vagy autóút épült meg és hatezer kilométernyi út újult meg – mondta, hozzátéve, hogy míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton, ma már kétszer annyi.

Hangsúlyozta, hogy az M15-ös autópálya tavaly decemberi átadásával a magyar-szlovák közlekedési kapcsolatok bővültek. 2010 óta több Ipoly-híd épült meg és őszre befejeződik az új komáromi Duna-híd kivitelezése is – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy

az M70-es úttal négysávos kapcsolat épült ki Szlovénia felé, emellett folyamatban van az M30-as út kivitelezése, amellyel Kassáig lehet majd négysávos úton közlekedni.

Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az M15-ös autópálya segíti és hosszú távon kihatással van a visegrádi országok kapcsolatára. Korábban nehézséget okozott, hogy nem volt rendes közúti összeköttetés, december óta azonban autópályán lehet eljutni Budapestről Pozsonyba és Prágába – tette hozzá.

A további politikai és gazdasági kapcsolataink megerősítése érdekében ez fontos beruházás volt – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a korábban „halálútként” emlegetett M15-ös, ahol a bővítés előtt nagy volt a forgalom és sok baleset történt, az „élet útjává” vált abból a szempontból is, hogy gazdaságélénkítést jelenthet a térségnek.

Vizi Norbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. projektiroda vezetője elmondta, hogy a 19,5 milliárd forintból autópályává bővített M15-ös úton tavaly decemberre elkészültek azokkal a munkálatokkal, amelyek lehetővé tették, hogy a sztráda minden sávját át tudták adni a forgalomnak. Az elmúlt fél évben egyebek mellett a vízelvezetést építették ki, összekötő utakat és járdát alakítottak ki az egykori rajkai határátkelő épületénél, emellett beüzemelték az üzemi hírközlési rendszert.

Kiss Vince, Rajka polgármestere azt emelte ki, hogy a kiépült fel- és lehajtókkal a térség gazdasági fejlődése lehetővé vált. Kitért arra is, hogy a decemberi átadás óta nem történt baleset az úton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában