magyar állampapír plusz

2020.08.01. 11:30

Tállai: válság idején előny, hogy nem a külföldiek hitelezik az országot

Az idei jegyzésekkel együtt már több mint 4700 milliárd forintért vásárolt a lakosság a legújabb állami befektetésből, a Magyar Állampapír Pluszból, és kríziskor nagy előny, hogy az államot külföldiek helyett a magyar lakosság hitelezi, mégpedig forintban – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A tavaly májusban bevezetett, kizárólag a lakosságnak szóló befektetési lehetőség futamideje öt év, az első félév után évi 3,5 százalék kamatot írnak jóvá az ügyfeleknek, az első év végén további évi négy százalékot, majd – folyamatos emelkedés után – az ötödik év végén már évi hat százalék jár – idézi fel a Magyar Nemzet szombati cikkében.

Tállai András kiemelte:

a papír iránti érdeklődés a vírusválság idején is megmaradt,

ami az erős bizalom jele. Szerinte azzal együtt is igaz ez, hogy akadtak, akik a visszaváltás mellett döntöttek. Így jelenleg 4532 milliárdnyi Magyar Állampapír Pluszt tart magánál a lakosság, és ehhez hozzászámíthatók a nyomdai papírok, amelyekből 179 milliárd forintnyit vásároltak.

Az államtitkár jelezte, hogy

azoknál az ügyfeleknél, akik tavaly vásároltak a szuperpapírból, megtörtént az első féléves kamat jóváírása, és többen az első éves hozamot is zsebre tehették már.

A lakosságnak járó összeg több mint 85 milliárd forintot tett ki eddig – közölte, hozzátéve: a Magyar Állampapír Plusz kedvező az állam számára is, hiszen az országot döntően nem külföldiek hitelezik, és nem devizában áll fenn az adósság legnagyobb része. Utóbbi adósságtípus nem éri el a húsz százalékot sem – mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában