Ország-világ

2020.09.03. 09:31

Nem háríthat a boltos, ha nincs maszk az alkalmazottján

Az alapszabály szerint mindenki, aki a kereskedelmi üzlet bármely területén tartózkodik, köteles maszkot húzni, hogy azzal a helyiségben tartózkodó többi embert, illetve saját magát is védje a vírusfertőzéstől.

Budapest, 2020. április 21. Az eladó az előírásnak megfelelóen adja át a húsárut. A Fővám téri Központi Vásárcsarnok - közismert nevén a Nagycsarnok - üzleteinek jelentős része a koronavírus járványveszély miatt zárva tart. Vevők a korlátozott időszakban is csak elvétve láthatók az óriási csarnok terében. MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Nagy Zoltán

Egyre több helyen ellenőrzik a kötelező maszkviselés betartását, nem csupán a tömegközlekedésben, hanem a zárt terű boltokban is. Érvényesül a tömeghatás: a láncok üzleteiben, plázákban gyarapodik azok száma, akik felveszik a védőfelszerelést, de legalábbis a kezük ügyében van, ha használniuk kell – írja a Magyar Nemzet.

Az alapszabály az, hogy mindenki, aki a kereskedelmi üzlet bármely területén tartózkodik – vagyis akár az eladótérben, a polcok között, a pult mögött, a kasszában, illetve a raktárban, hátsó területeken –, köteles maszkot húzni, hogy azzal a helyiségben tartózkodó többi embert, illetve saját magát is védje a vírusfertőzéstől.

A járvány terjedésével még mindig meglehetősen vegyes a kép az üzletek és a vásárlók körében. Gyakori például, hogy a vevők – ha van is náluk maszk – nem megfelelően hordják, például az állukra tolva vagy csak az egyik fülükre akasztva viselik.

A kisebb, önálló vagy kevésbé forgalmas lakótelepi boltokban az is előfordul, hogy egyáltalán nincs maszk az eladókon, és plexit sem építettek a biztonság érdekében, sőt az egyik külvárosi pékségben rendszeresen maszk és kesztyű nélkül szolgálnak ki, külön fertőtlenítő intézkedést pedig nem végeznek. Olyan esetről is tudni, hogy az egyik áruházlánc üzleteiben az alkalmazottak még ma is azt a maszkot használják, amit a tavaszi járványhullámban kiosztott számukra a cég, holott azok többnyire egyszer használatos eszközök voltak. Mivel a kereskedelmi szereplő nem pótolta azóta a készletet, a munkavállalók többsége saját készítésű vagy saját pénzen beszerzett maszkot használ.

Nem egy boltban előfordult a nyáron, hogy belépve rám szólt az eladó: vegyem le nyugodtan a maszkot, ebben a melegben úgysem ellenőrzi senki. Áruházakban ezt nem tapasztaltam, ott inkább a vevők követnek el kihágásokat – mondta a lapnak egy olvasó. Hozzátette, hogy mikor megkérdezte a pénztárost, miért nem visel védőeszközt, az alkalmazott azt mondta, nem kapott a főnökétől, a saját pénzéből pedig nem tudja hónapokon át biztosítani.

Ez amiatt érdekes, mert már több fővárosi kerületben járják az üzleteket az ellenőrök, és minden szabályszegő számíthat büntetésre, amitől félnek is az érintettek, ám az üzletek üzemeltetői tévedésben vannak, ha azt gondolják, nem az ő felelősségük, hord-e maszkot a boltban dolgozó alkalmazott. Az üzlet üzemeltetőjének ugyanis biztosítania kell a munkához a védőeszközt.

Erről az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára beszélt a Magyar Nemzetnek. Vámos György elmondta, hogy vegyes a kép az üzletekben, pedig mindenki a saját maszkviseléséért felelős, kihágás esetén pedig büntethető is. Tisztázta: a pénztáros, ­az eladó maszkviseléséért a munkaadója, vagyis a kereskedő kérhető számon, aki ráadásul köteles felhívni a vevők figyelmét, emellett figyelmeztethet is az ­előírt maszk felvételére.

A munkaidőben a munkáltatónak kötelessége biztosítani a maszkot a dolgozóknak, amit a bolti munkavégzése során az alkalmazott hordani tud. Ez esetben a maszk munkavégzéshez szükséges védőeszköznek minősül – erősítette meg a jogszabály alapján a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Bubenkó Csaba kiemelte: nem megengedhető, hogy bármilyen egészségügyi probléma felmerüljön a lakossági fogyasztást kiszolgáló üzletekben a maszkviselés szabotálásával. Annál is inkább, mivel a gazdaság motorja a kiskereskedelem, amely a GDP tíz százalékát termeli, ezért ha az első hullámhoz hasonlóan újra sokkhatás éri az alapvető termékek ellátási láncát, az tragikus lenne a fogyasztást garantáló munkahelyek szempontjából.

Borítókép: Az eladó az előírásnak megfelelően adja át a húsárut 2020. április 21-én a Fővám téri Központi Vásárcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában