szükséghelyzet

2020.10.24. 09:19

Magyarország még az idén részesedhet az uniós munkahelymegőrző hitelből

A kedvező feltételű hitel a 2020. február 1. után bevezetett munkahelyvédelmi és munkaegészségügyi intézkedések költségeinek utólagos refinanszírozására szolgál.

Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét. Ezzel Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16 uniós tagállamhoz, amelyeknek kérelmét elfogadta a Tanács – közölte a Pénzügyminisztérium.

A szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatás működéséhez szükséges tőke biztosítása az Európai Unió általi kötvénykibocsátáson keresztül valósul meg. Az Európai Bizottság első lépésben október 20-án 17 milliárd euró összegben bocsátott ki kötvényt, amelyre hatalmas érdeklődés mutatkozott. A tervek szerint az érintett tagállamok – köztük Magyarország – teljes hiteligényének hozzávetőleg felét még 2020 folyamán megkapja, a fennmaradó összeg folyósítására 2021 elején kerül sor.

A tárca tájékoztatása szerint a SURE keretein belül érkező kedvező feltételű hitel a 2020. február 1. után bevezetett munkahelyvédelmi és munkaegészségügyi intézkedések költségeinek utólagos refinanszírozására szolgál.

Emlékeztetnek arra, hogy a kormány számos formában segítette a koronavírus-járvány okozta válság miatt megszorult munkavállalókat: az eddigi intézkedéseknek köszönhetően 900 ezren részesültek munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban.

A PM közölte: korábban valótlan és félrevezető állítások hangoztak el baloldali képviselők részéről a SURE-finanszírozással kapcsolatban, többek között az, hogy Magyarország nem, illetve nem időben nyújtotta be pályázatát. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar kormány időben, valamennyi tagállammal egyszerre nyújtotta be igényét az Európai Bizottság számára a munkahelyvédelmi intézkedéseinek refinanszírozására.

A tanácsi döntés azt jelenti, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal és a többi érintett tagállammal egyidejűleg, hamarosan megköti a hitelmegállapodást is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában