Könnyítés

2020.11.05. 18:33

Fidesz: jó hír jelent meg a közlönyben a személyszállítóknak

Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy 2022 végéig felfüggesztik azt a szabályt, miszerint legfeljebb 10 éves autóval lehet taxizni – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója csütörtökön a Facebookon.

A bejegyzésben hangsúlyozták, ez jó hír a személyszállítóknak, hiszen így sok millió forintnyi terhet vesznek le az érintett családok válláról.

Magyarországnak működnie kell, a koronavírus-járvány alatt mindent meg kell tenni a munkahelyek megvédéséért. Éppen ezért a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója korábban javasolta a kormánynak: könnyítsenek a taxis vállalkozók helyzetén

írták.

Felhívták a figyelmet, hogy

a könnyítés elsősorban a fővárosi vezetés által cserben hagyott budapesti vállalkozóknak és családjaiknak jelent segítséget,

azonban a kormánydöntés az ország egész területén dolgozó taxisokra is vonatkozik.

Hozzátették, hogy gépjármű fiatalabbra való cserélésének halasztására vonatkozó rendelkezés azokra az autókra vonatkozik, amelynek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el, illetve azokra a taxisokra, akik már 2020. március 1-jén rendelkeztek tevékenységi engedéllyel.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában