Bankszövetség

2020.12.19. 18:15

Akiknek nehézséget okoz a törlesztés, maradjanak a moratóriumban

A Magyar Bankszövetség arra kéri az adósokat, hogy akiknek a hitel törlesztése nehézséget okoz, feltétlenül éljenek a moratórium lehetőségével, akik azonban nem tartoznak ebbe a csoportba, mérlegeljék a moratóriumban maradás, illetve a törlesztés folytatásának lehetőségeit – válaszolta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára szombaton az MTI megkeresésére.

A koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv szombaton bejelentett egyik intézkedésével, a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbításával kapcsolatban Kovács Levente közölte:

a törlesztési moratóriumok célja, hogy a rászorulóknak, a szükséges időre hatékony segítséget nyújtson, illetve mérsékelje a negatív gazdasági hatásokat.

Ez a fenntartható gazdasági növekedés érdekében a bankszektor által általánosan támogatott megoldás hangsúlyozta.

Közölte: a szombati bejelentés szerint a magyarországi fizetési moratórium változatlan feltételekkel fél évvel automatikusan meghosszabbodik.

„Ez az előbbi megközelítésen túlmutat, mivel minden ügyfél beleesik”

tette hozzá Kovács Levente.

Hozzátette, hogy

a bankszövetség javaslata szerint, akiknek a koronavírus-veszélyhelyzet miatt jövedelemkiesésük van, és a

hiteltörlesztési terhek megfizetése nehézséget okoz, azok feltétlenül éljenek a moratórium lehetőségével.

Akik pedig nem esnek bele ebbe a rászorultsági csoportba, azokat pedig arra kérik, hogy gondolják végig, vessék össze a moratóriumban maradás, illetve a törlesztés folytatásának lehetőségeit emelte ki Kovács Levente.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a családok és a vállalkozások érdekében a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről rendelkezett. E szerint más intézkedések mellett a családok és a vállalkozások hitel-visszafizetési moratóriumát változatlan formában fél évvel, július 1-jéig meghosszabbítják. A moratórium automatikusan hosszabbodik meg, csak annak kell felkeresnie bankját, aki a moratórium ellenére is törleszteni akarja hitelét közölte a kormányfő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában