Járvány

2021.02.12. 10:32

Az év végére a magyar gazdaság megközelítheti a járvány előtti szintet

Az idén a magyar gazdaság csaknem 6 százalékkal bővülhet, így az év végére Magyarország megközelítheti a 2019 végén, azaz a járvány előtt elért szintet – mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója pénteken.

Baksay Gergely az M1 műsorában hozzátette, tavaly a koronavírus-járvány második hulláma alatt a magyar gazdaság válságálló volt, ezért úgy becsülik, hogy 2020-ban a magyar bruttó hazai termék 5-5,5 százalékkal csökkenhetett. Az ügyvezető igazgató szerint ez európai uniós összehasonlításban kedvező adat, mivel az unió átlagában több mint 6 százalékkal eshetett vissza a gazdasági teljesítmény.

Baksay Gergely szerint mindez annak köszönhető, hogy

eredményes volt a foglalkoztatás, és ezáltal a családok jövedelmének megvédése, valamint annak, hogy egészségügyi szempontból is megfelelő volt a védekezés.

Az MNB ügyvezető igazgatója szerint az idei gazdasági növekedésnek, a kilábalásnak több pillére van: az egyik az oltási program, a másik, hogy a járvánnyal szemben ellenálló volt a munkaerőpiac, hiszen

tavaly decemberben a foglalkoztatottak száma elérte a 4,5 milliót, úgy mint a járvány előtt.

A kilábalás harmadik pillérét pedig a tavaly elindított és az idén tovább bővülő kormányzati és jegybanki programok alkotják. Példaként említette, hogy a napokban fizetik ki a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetésének idei egyheti részét, illetve, hogy január 1-jétől bővültek a lakásépítési programok.

Az MNB szerepéről pedig kiemelte, hogy a jegybank már a járvány előtt is a gazdaságot támogató pénzügyi környezetet tartott fenn, tavaly pedig 5900 milliárd forintot – a GDP 12-13 százalékának megfelelő összeget – juttatott a gazdaságba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában