Ország-világ

2021.02.20. 08:12

Gasztronómiai szövetség: ha vendég van, minden van

A fokozatosság elve alapján kérhetjük a kormányzatot és a döntéshozókat arra, hogy nyissunk – jelentette ki Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke.

Krivács András a HírTV Magyarország élőben extra című műsorának pénteki adásában emlékeztetett: nyáron vagy ősszel a szabályok szigorú betartásával, korlátozások mellett tartottak nyitva a vendéglátóhelyek, most pedig már vannak olyan vállalkozók, akik a nyitás érdekében beruháztak is, volt, aki például ózongenerátoros fertőtlenítőgépeket vásárol.

„Mindenre felkészültek a kollégák, ami lehetővé tenné a nyári, illetve az őszi eljárási rendben megfogalmazottak szerint az újranyitást”

– tette hozzá.

A gasztronómia szövetség elnöke üdvözölte, hogy az újraindításról szóló új nemzeti konzultációban van olyan kérdés, ami arra vonatkozik, hogy aki igazoltan beoltotta magát az szabadabban mozoghasson.

Velkovics Vilmos felvetésére, hogy mikortól szeretnének nyitni, Krivács András elmondta, a vendéglátóegységek felkészültek a nyitásra, higiéniai és egészségügyi szempontból is és odafigyelnek arra, hogy mindenképpen betartsák a szabályokat.

A teljes beszélgetést itt megtekinthetik:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában