Járvány

2021.04.26. 15:31

Minden munkatársának felajánlja a Mol a Sinopharmot

Az oltás lebonyolításában, beleértve mindkét dózis beadását, a Mol foglalkoztatásegészségügyi partnerei nyújtanak segítséget.

Minden munkatársának, a töltőállomásokon dolgozóknak is felajánlja a Mol a Sinopharm-vakcinát – tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a Mol már az oltások megindulásakor kezdeményezte, hogy részt vehessen a kiosztásukban, és az országos oltási munkacsoport döntése alapján mostantól minden munkatársuknak fel tudnak ajánlani Sinopharm-vakcinát.

A kritikus infrastruktúrát üzemeltetők mellett tehát már „minden fizikai és szellemi munkavállalónk előtt nyitva áll a lehetőség az oltóanyag önkéntes felvételére. Az oltás lebonyolításában, beleértve mindkét dózis beadását, a Mol foglalkoztatásegészségügyi partnerei nyújtanak segítséget” – írták.

A munkatársak az oltásra egy regisztrációs felületen keresztül tudnak jelentkezni április 28-áig – tették hozzá. Jelezték azt is, a töltőállomás-hálózatban dolgozók esetében, illetve azoknál a Mol-leányvállalatoknál, ahol nem elérhető az elektronikus felület, ott is segítenek a jelentkezésben.

Felhívták a figyelmet, hogy az oltási munkacsoport csak az oltásra jelentkezők nevének leadása után bocsájtja rendelkezésre a vakcinát, ezért azt kérték munkavállalóiktól, hogy tartsák be a határidőt.

„Természetesen az oltás nem kötelező, de ahogy az orvosszakértők, úgy mi is azt javasoljuk, hogy minél többen vegyétek igénybe ezt a lehetőséget. Így tudjuk legjobban megvédeni szeretteinket, családunkat, kollégáinkat és saját magunkat” – írták munkatársaiknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában