Ország-világ

2021.06.16. 07:14

Lepipálhatjuk az Egyesült Államokat is

Jövő év elején másfél millió gyermeket nevelő adófizető kaphatja vissza legalább részben azt az összeget, amelyet idén személyi jövedelemadó címén az államnak befizet. Egy-egy érintett átlagosan négyszázezer forintot vehet kézhez. Hasonló horderejű intézkedést tulajdonképpen csak egy állam hajtott végre a koronavírus-járványból kilábalóban: az Egyesült Államok.

Az elmúlt napokban a legkülönfélébb módon igyekezett fogást találni a baloldal a miniszterelnök múlt szerdai bejelentésén. Orbán Viktor a gazdaság újraindításáról tartott Világgazdaság-konferencián szja-visszatérítés lehetőségéről beszélt, vagyis azt szorgalmazta, hogy a gyermeket nevelő családok 2022 első hónapjaiban kapják vissza azt az összeget, amelyet a szülők idén személyi jövedelemadó (szja) címén a közkasszának befizetnek.

Az intézkedést a kormányfő szerint akkor lehet bevezetni, ha a gazdaság idei növekedése eléri az 5,5 százalékot.

Lényeges elem emellett, hogy az adót legfeljebb az átlagfizetésig kapná vissza minden érintett, de a nagyjából 450 ezer forintos havi bruttó jövedelem adóját azok is kézhez vehetnék, akik ennél egyébként többet keresnek. Fontos részlet még, hogy az elhangzottak alapján csak a ténylegesen befizetett szja járhat vissza.

Mit tudunk eddig?

1. Orbán Viktor miniszterelnök június 9-én, a Világgazdaság Magyarország újraindul! című konferenciáján azt szorgalmazta, hogy ha idehaza a gazdasági növekedés idén eléri az 5,5 százalékot, az állam jövőre adja vissza a gyermeket nevelő szülőknek az idén befizetett személyi jövedelemadójukat.

2. Az szja-visszatérítésnek lesz felső határa, legfeljebb az átlagjövedelem adóját kaphatják vissza a családok.

3. Több mint egymillió családot, s ezzel másfél millió adófizetőt érinthet az intézkedés, ami 550-580 milliárd forint kiadást jelenthet a költségvetésnek.

4. Egy-egy jogosult szülő átlagosan négyszázezer forintot kaphat vissza.

5. A lépés célja, hogy a családok feltölthessék a pandémia ideje alatt kimerült tartalékaikat.

6. Az adóhivatal az év első hónapjaiban utalhatja vissza az összeget.

7. Az elképzelést a kormány nemzeti konzultációra bocsátja.

A kormányzati számítások szerint az intézkedés több mint egymillió családnak s nagyjából másfél millió szülőnek jelentene pluszpénzt a jövő év elején,

összességében megközelítőleg hatszázmilliárd forint értékben.

„A nemzetközi megoldások alapján kijelenthető, hogy egyedülálló lépésről van szó. Nem tudunk ugyanis még egy olyan országról, ahol a válságból kilábalóban egy egész évi személyi jövedelemadót visszaadnának a gyermeket nevelő családoknak” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának igazgatója. Honyek Péter szerint leginkább az Egyesült Államok gyakorlata vonható párhuzamba a tervezett hazai lépéssel.

Amerikában márciusban született döntés arról, hogy a gyermekek után járó családi adókedvezmény – kizárólag 2021-re – a korábbi fejenként kétezer dolláros összegről háromezer dollárra (nagyjából 870 ezer forintnak megfelelő összegre), öt évnél fiatalabb gyermekek esetén 3600 dollárra (körülbelül egymillió forintra) növelik.

„További hasonlóság az egyesült államokbeli megoldással, hogy ott 2021. július és december közötti időszakban ennek a családi adókedvezménynek az ötven százalékát az amerikai adóhatóság előre kiutalja a családoknak. Így az amerikai szülők már 2021 második felében elkölthetik ezt az összeget, és nem kell arra a bevallásuk benyújtásáig ­várniuk” – magyarázta Honyek Péter, aki az eddig elhangzottakból arra következtet, hogy a jövő év elején gyorsan dolgozik majd a magyar adóhatóság is. „Az Egyesült Államokban jövedelemkorláthoz kötött a családi adókedvezmény, efféle határ az új magyar intézkedés tervei között is szerepel” – jegyezte meg, majd megemlítette:

az szja-visszatérítés a magyar adóügyi gyakorlatban is újszerű megoldásnak minősül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában